Újabb szolgáltatás az autóbuszokon

 
38 járműre szereltetett LCD-monitort a Vértes Volán Zrt.  A buszokon működő monitorokon a reklámokat, a közlekedési cég saját közleményeit, utas tájékoztatókat olvashatnak, de programokról és közérdekű információkról is értesülnek az utazók. (2013.07.17.)

38 járműre szereltetett LCD-monitort a Vértes Volán Zrt.  A buszokon működő monitorokon a reklámokat, a közlekedési cég saját közleményeit, utas tájékoztatókat olvashatnak, de programokról és közérdekű információkról is értesülnek az utazók. (2013.07.17.)

 

Dr. Kancz Csaba, Tatabánya alpolgármestere a bemutató sajtótájékoztatón kiemelte, igaz, hogy most még csak a megyeszékhely járatain lesznek LCD-monitorok, de az térségből sokan utaznak városba, köztük sok tatai, így aztán véleménye szerint nagy érdeklődés kíséri majd ezt a szolgáltatást.  

 – A Vértes Volán Zrt. és a monitorokat üzemeltető Mediamotion Kft. közötti együttműködés értelmében, a városi programokat díjtalanul jeleníti meg a két szolgáltató, így a helyi járatokon közlekedők naponta frissített információkat kaphatnak a megújult városközpontban és a Vértes Agorájában szervezett programokról, kikapcsolódási lehetőségekről – ismertette az alpolgármester.

– A reklámok és közérdekű információk közlésére tervezett informatikai rendszer lehetőség a gyors és hatékony utas tájékoztatásra – hangsúlyozta Németh Tamás, a Vértes Volán Zrt. vezérigazgatója.  Azt is megtudtuk, hogy a szegedi székhelyű Mediamotion Kft. kereste fel a céget a lehetőséggel és a beruházás teljes egészében a Mediamotion finanszírozásában történt, amely bérleti díjat fizet, és műsoridőt biztosít a volán társaságnak.

A 38 autóbuszon 76 darab, 48 centis átmérőjű monitort helyeztek el, amely már most igen népszerű az utazó közönség körében. A ciklikusan ismétlődő, naprakész blokkokból álló híranyag frissítése ütemezetten történik. A Vértes Volán Zrt. két telepén működik szerver. Minden alkalommal, amikor a jármű beérkezik a telephelyre, a tartalomszolgáltató fedélzeti számítógép titkosított, vezeték nélküli (WiFi) kapcsolatba kerül a helyi tartalomszolgáltató szerverrel, automatikusan ellenőrzi, és szükség szerint letölti a hírszerkesztő központ időközben aktualizált híreit.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mikor készül el a közlekedési cég másik nagy horderejű szolgáltatása, a GPS-rendszerű utastájékoztatási-rendszer. A Vértes Volán Zrt., valamint húsz település közös fejlesztése egy sikeres pályázati projekt (az informatikai fejlesztésre 272 millió forintos pályázati támogatást nyert el a közlekedési vállalat) révén valósul meg. A közlekedési társaság járatain utazók kijelzőn kapnak majd tájékoztatást arról, hogy a menetrendhez képest milyen ütemben haladnak a buszok, illetve a csatlakozásokról is értesülhetnek.

A főbb átszállási pontokon GPS alapú rendszer az autóbuszok mozgását, várható érkezési idejét az utasok is követni tudják a nagy forgalmú megállóhelyeken a rendszer júniusi üzembe helyezése után. Tatán, hét helyen lesz GPS kijelző. Az Ady Endre. úton a Kristállyal szemben és a hotel oldalán. A Jázmin mellett és vele szemben, a vasútállomáson, a Tatai AC pályával szemben és a Fellner Jakab úti buszfordulónál.

Azt is megtudtuk, hogy augusztus 5-ig mindenképpen helyükre kerülnek a GPS-rendszerű utastájékoztatási-rendszerek.

 
Péntek Sándor
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió