KITEKINTŐ

 
Menetrend egyeztetés az utasokért.  A közösségi közlekedést érintő tájékoztatót tartottak a tatai városházán a járás települési vezetőinek. Az összejövetel célja a konkrét vasúti és autóbuszos menetrend tervezetek megvitatása, illetve a közlekedési problémák feltárása volt.

Menetrend egyeztetés az utasokért.  A közösségi közlekedést érintő tájékoztatót tartottak a tatai városházán a járás települési vezetőinek. Az összejövetel célja a konkrét vasúti és autóbuszos menetrend tervezetek megvitatása, illetve a közlekedési problémák feltárása volt.

 




Az önkormányzatok és a szolgáltató társaságok részvételével önkormányzati menetrendi egyeztetésre is sor került. A 2013/2014. évi önkormányzati menetrendi egyeztetés a KTI Közlekedés-tudományi Intézet Nonprofit Kft. Személyközlekedési Igazgatóság szervezte, amelyen részt vett a MÁV-START Zrt. és a Vértes Volán Zrt. képviselői mellett Michl József, Tata polgármestere, országgyűlési képviselő, dr. J. Nagy Éva, a Tatai Járási Hivatal vezetője is részt vett.

 Szekeres Aliz, a Vértes Volán Zrt. forgalomszervezési osztályvezetője és Szegedi Zsolt, a közlekedési társaság helyközi személyszállítási üzletág vezetője kifejtette, hogy sok változás nem várható a jövőben. Ami viszont új lesz, az az utazó közönség érdekében történik.

Ezek közül a legfontosabbak. A Tatabányáról 20 órakor Tatáig közlekedő autóbusz járatot 5 perccel később tervezik indítani a vasúti csatlakozás biztosítása érdekében. A Komárom–Mocsa–Tata útvonalon közlekedő járatok közül a Tatáról 13 óra 35 perckor Kocsig, és Kocsról 13 óra 55 perckor Tatáig közlekedő járatok 5 perccel korábban indulnak majd.

A Tata-Baj között közlekedő járatok közül a Bajról 5 óra 10 perckor közlekedő járatot 10

perccel korábban, a 13 óra 5 perckor közlekedő járatot 5 perccel korábban, a Tatáról 22 óra

30 perckor közlekedő járatot 10 perccel később tervezik közlekedtetni.

A Tata–Szomód–Dunaszentmiklós járatok közül a Tatáról 15 óra 10 perckor és Dunaszentmiklósról 15 óra 33 perckor induló járatok 5 perccel később indulnak majd a tervek szerint.

Michl József többek között Tata jövőbeni, a közlekedéssel kapcsolatos terveit ismertette.  Elmondta, hogy Tata több mint kilencvenmillió forint támogatást nyert el az intermodális közösségi közlekedési központ megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésre. Arra is utalt,

felmerült annak is a lehetősége, hogy az autóbusz végállomást a vasútállomás

mellé helyezik át, egy parkolóval kibővítve. Ezzel a busz-vonat csatlakozási gondok is csökkennének.

A MÁV-START Zrt. képviseletében Rab Tibor elmondta, hogy a tatai járás illetékességi területéhez tartozó településeket érintő 1. sz. (Budapest– Hegyeshalom–Rajka) vasútvonal menetrendi struktúrájában nem terveznek változást.

Dr. J. Nagy Éva arra kérte a Vértes Volán Zrt. illetékeseit, hogy a menetrendnél vegyék figyelembe a hivatali ügyfélfogadást, hogy dolguk végeztével gond nélkül haza tudjanak utazni a járásban élők.

Ami még elhangzott az összejövetelen, az évenkénti menetrendi egyeztetés célja a közösségi közlekedés színvonalának javítása. A menetrendi egyeztetésen elhangzó önkormányzati igényeket a személyközlekedési igazgatóság a szolgáltató társaságokkal közösen megvizsgálja, és javaslatot dolgoznak ki a menetrendi irányelvekben meghatározott elvárások figyelembe vételével a hivatásforgalmat kiszolgáló valós utazási igények lehetőség szerinti teljesítésére.

Péntek Sándor
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió