OB I-es lett a Vízmű SE

 
Az eddigi 14 helyett 16 csapattal indul ősszel az E.ON férfi ob I. Az élvonal létszámemeléséről kedden döntött a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége, elfogadva a liga javaslatát. A döntés értelmében a Tatabánya Vízmű SE is felkerül az első osztályba. (2015.06.11.)

A januári belgrádi Európa-bajnokságra, valamint a jövő nyári riói olimpiára történő felkészülés miatt az élvonalbeli bajnokság lebonyolításának átalakításán egy ideje már dolgoztak a csapatok. A liga azt javasolta, hogy a mérkőzések csökkentésének jegyében két csoportra osztott 16 együttessel induljon el a 2015/16-os első osztályú bajnokság.

A két csoport nagyjából azonos erősségű lesz. A 2014/15-ös szezon első két helyezettjéhez, tehát a Szolnokhoz és az OSC-hez sorsolják majd hozzá a 3-4., majd az 5-6. helyezetteket, és így tovább. A nyolc-nyolc csapat oda-vissza játszik egymással, ez 14 mérkőzést jelent. Ezt követően az A csoport első négy helyezettje játszik a B csoport első négy csapatával oda-vissza alapon, e szakasznak a végén pedig az első két helyezett játssza a bajnoki döntőt három nyert mérkőzésig. Ami a többieket illeti, a harmadik a negyedikkel, az ötödik a hatodikkal vív meg, s így dől el a kiesés sorsa is: a 15. a 16. helyezettel játszik két nyert meccsig, s amelyik alulmarad, búcsúzik az OB I-től.

Az előzetes egyeztetések szerint kilenc fordulót játszanak le a csapatok december 9-ig, a Magyar Kupa döntője december 12-13-án lesz. A válogatott ezután kezdheti a felkészülést a januári, belgrádi Európa-bajnokságra. A 10. fordulót január 31-én játsszák, a 14. forduló február 24-én ér véget. A középszakasz február 27-től május 4-ig tart, a döntőket és a helyosztókat pedig május 14. és 28. között rendezik.

Az OB I. csapatai: Szolnok, OSC, Eger, Ferencváros, Honvéd, Szeged, Kaposvár, Vasas, BVSC, Debrecen, Szentes, UVSE, KSI, Pécs, Miskolc, Tatabánya. Vízmű SE.

 

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió