Gnám Tamara vb ezüstérmes!

 
A plovdivi kadet és junior vívó vb-n ezüstérmet nyert a tatabányai Gnám Tamara. A kadet női párbajtőrözők versenyében rajta kívül még két magyar jutott a negyeddöntőbe. (2017.04.02)

Gnám Tami örül!

A tatabányai lány az első körben brazil, a másodikban pedig kazah ellenfelén kerekedett felül, míg a nyolcaddöntőben könnyedén intézte el a kanadai Leonard-t. A következő fordulóban hatalmas csatát vívott a német Meyerrel, akit végül 15:14-re vert meg.

Az elődöntőben az a Coufalova volt Gnám Tamara ellenfele, aki az nyolc között Muhari Esztert ejtette ki. A Tamarával vívott mérkőzés után viszont ő csomagolhatott. A döntőben az orosz Murtazajevával kellett küzdenie Partali Csaba tanítványának. Az asszó közepén az orosz lány elhúzott, és innen Tamara sajnos már nem tudott fordítani. 10:15 lett a vége, és szépen csillogó ezüstérem került honfitársnőnk nyakába.

A nyolc közé rajta kívül még két magyar lány jutott be, Muhari Eszter a nyolcadik helyen zárt, Petri Renáta pedig bronzérmes lett.

Gnám Tamarának ez egy hónap alatt a második jelentős eredménye, hiszen márciusban az Eb-n nyert aranyat a kadet női párbajtőrcsapat tagjaként.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió