Zarándoklat Lébénybe

 
A Szent Jakab Baráti Kör Egyesület idén 3. alkalommal szervezi meg a Lébénybe, Szt. Jakab napjára vivő csoportos gyalogos zarándoklatát. A zarándokok 8 nap alatt teszik meg a Budapest-Lébény közötti 200 km. hosszú utat. (2011.07.18.)

A Szent Jakab Baráti Kör Egyesület idén 3. alkalommal szervezi meg a Lébénybe, Szt. Jakab napjára vivő csoportos gyalogos zarándoklatát. A zarándokok 8 nap alatt teszik meg a Budapest-Lébény közötti 200 km. hosszú utat. (2011.07.18.)

 A zarándoklat útvonala megyénket is érinti. Ebben az évben  - a jelentkezők nagy száma miatt-  egy nap "eltolással" két kb. 70 fős zarándokcsapat indul, július 17.-én és 18.-án is Budapestről.

Nagy örömmel vennénk, ha a környéken lakó, napi 20-25 km.-t szívesen gyalogoló embererek a Tarján-Tata és Tata-Nagyigmánd útszakaszon csatlakoznának hozzánk, kísérnének bennünket.

Csatlakozni lehet, július 19.-én és 20.-án reggel 6- kb. 8-ig a tarjáni Spotcsarnoknál a tarján-Tata szakaszra, és 20.-án és 21.-én reggel a Vaszary János Általános Iskolánál a Tata- Nagyigmánd szakaszra.

1. nap: Budapest-Zsámbék, 25/31 km

Indulás: Nullkő: 05.30–06.45   Normafa: 06.00–09.00

 Térkép: http://maps.google.com/maps/ms?ie=UTF8&hl=hu&msa=0&msid=100753946217778327231.00046c4ab35083b9a08c0&ll=47.54131,18.918457&spn=0.317514,0.617294&z=11

 

Null kilométerkő - Normafa: 6,5 km

Menj át az Alagúton, majd folytasd utadat egyenesen tovább az Alagút utcán! Eléred a Horváth-kertet balról (amiről a dal szól: „Legyen a Horváth kertben, Budán”), ennek sarkán Déryné szobra áll. Átellenesen Krisztina téri templom, menj át a templom oldalára! Folytasd utad a templom mellett, a Mészáros utcán (eddigi utadhoz képest egyenesen tovább)! Eléred a Kilus kutat, folytasd utadat egyenesen, a kút mögötti kis utcán, a Pálya utcán! Az utca végén fordulj jobbra, a Győző utcára, kövesd annak balra hajlását, az út átvisz a vasúti felüljárón! A felüljáró fém mellvédjén két vonallal áthúzott sárga nyilat látsz, ez NEM a mi jelünk, ne kövesd! Folytasd utadat az út jobb oldalán egyenesen, hamarosan eléred a széles Alkotás utat. Kelj át rajta, és folytasd utadat a szemközti Királyhágó utcán! Majd eléred a Böszörményi utat, keresztezd, és folytasd utadat egyenesen tovább a Királyhágó tér jobb oldalán! Eléred a keresztben futó Németvölgyi utat, tovább egyenesen, az enyhén emelkedő Orbánhegyi úton, egészen a Szent Orbán térig (5-ös útkereszteződés, neked jobbról kisbolt)! Menj át az út bal oldalára, és ott folytasd utadat tovább egyenesen, míg elérsz egy buszmegállóhoz, majd a zebrán átkelve egy kőkereszthez! A kőkereszt után kis utcát találsz balra elágazva, a már meredekebben emelkedő Diána utcát, ezen menj tovább! A Szendrő utcai kereszteződést elhagyva kicsit menj tovább az immár Kakukk utcán, majd pár méter után az útról jobbra, a fák között egy lépcsősor kezdődik (ez a Diána utca folytatása), neked ezen kell továbbmenned! Kaptató!! Folytasd az utad mindig fölfelé, lépcsőkön, majd utcán, mindig a Diána utcán maradva! Hamarosan jobbról kis liget, közepén Szent László templom. Mellette (a Diána utcán haladva tovább, neked jobbról) iskolaépület, előtte Jókai Mór mesélős szobra, a kövezeten pedig biztatásképp egy nagy, sárga, nyolcágú, útmutató csillag. Az iskolaépület túlsó sarkánál fordulj jobbra, a széles Költő utcára, pár méter után zebra, kelj át rajta, és folytasd utad az út bal oldalán! Pár méter után fordulj balra, a Mátyás király útra! Menj át a síneken (fogaskerekű), majd, kb. 100 méter után Y-elágazáshoz érsz (te az Y egyik szárán jössz), itt balra pár lépcsőfokot találsz, menj föl rajta, majd folytasd utadat a lépcsővel kb. szemben, két kerítés közt induló keskeny ösvény-utcácskán, a Jenő utcán! A Jenő utcát keresztező következő utca a Normafa út, ezen fordulj jobbra! Haladj egyenesen ezen az úton, kb. 1,5 km után, a Hotel Agro Panoráma nagy épülete után az út kissé balra hajlik, és eléri a Normafa rétjének szélét. A te utadba becsatlakozó Őzike utcával szemben, kicsi ösvényt találsz a bokrok között, ezen indulj el előre, majd az első keresztben futó ösvényen jobbra! Hamarosan pazar kilátás tárul eléd. A híres normafai rétesest elérve fordulj balra, kerüld meg az épületet, az Eötvös úton megtalálod a Normakert Étterem bejáratát!

 Normafa – Budakeszi, Erdért telep: 4,5 km

A Nomrakert Étteremmel szemben, az út túloldalán székelykaput látsz, indulj arra tovább, a Makkosmária úton, a zöld kereszt turistajelzést követve! Keresztezed a Gyermekvasút sínjeit. A sínek után kb. 400 méterre az út kettéágazik, válaszd a bal oldali utat! Ezen haladj tovább! A zöld kereszt mellé hamarosan betársul a Mária út turistajele is (lila M betű). Menj a jelzett úton egészen addig, amíg meg nem látod a makkosmáriai kegytemplom épületét! Ha a fáktól nem látod a tőled jobbra lévő templomot, akkor a jelek segítenek. A Mária út jele letér jobbra, kövesd, odavisz a templomhoz!

Utadat a templom mögött folytasd! Ha szemben állsz a templommal, annak bal oldalán, a kerítés mellett közvetlenül a zöld kereszt jelezte keskeny, kitaposott ösvényen indulj el (Barát köz)! A kerítés végénél fordulj jobbra, az erdőbe, tovább a zöld kereszten, a templom és a kertek mögött! Az erdő végénél már ne fordulj balra a zöld kereszt útján, hanem menj tovább egyenesen, a betonúton (Bolgár utca)! Az utca végén fordulj balra, majd rögtön jobbra, haladj a Lejtő utcán lefelé! Egy kicsivel szélesebb utca fogja keresztezni utadat, de te folytasd az utad egyenesen, a szemközti oldalon kezdődő, keskeny Kert utcán! Ezen haladj egészen végig, míg egy ipartelephez nem érsz! Itt folytasd az utad kicsit balra egyenesen, és hamarosan kiérsz a nagy forgalmú Budaörsi útra! Itt balra találsz egy AGIP benzinkutat. A benzinkút mellett (a kút balról essen) menj át a Budaörsi úton, és folytasd utadat a Tiefenweg utcán (és nézz csak balra, mi a neve az első keresztutcának, jéééé!)! A Tiefenweg utca kivisz téged a Pátyi útig. Az út túloldalán látni fogsz egy buszmegállót, mögötte egy Erdért telepet (esetleg alkalmi ruhapiacot), amellett balra pedig egy sorompós földutat. Azon a földúton menj tovább!

Budakeszi, Erdért telep – Páty, Fenyves Csárda: 6 km

Erdért telep mellett futó földúton indulj el! Az Erdért épülete mellett, az út melletti 2. villanyoszlop magasságában (az első még kerítésen belül áll, a 2. már azon kívül) balra nézve egy vékony ösvényt látsz a fák közé vezetni. Ezen menj be, ami a fák közé érve rögtön balra fordul, kövesd! Pár méter után beérsz egy patakmederbe, ebben indulj el jobbra, és menj mindig csak előre, egyenesen. Átmész villanyvezetékek alatt, erdős részen, majd elérsz egy irtásos részre, ahol keresztben futva vadkerítést látsz! Mássz át a mászókán, folytasd utadat egyenesen, az irtáson át! Az út enyhén balra hajlik, kövesd, ne térj le róla semerre sem! Az irtás után újra az erdőbe érve itt-ott piros M jelzést találsz (Meteor túra), ezt kövesd utadon! Hamarosan újabb vadkerítéshez érsz, újabb mászókán kell átmásznod. Utána még mindig folytasd utadat egyenesen Kis tisztást is érintesz, ahol az út nagyon enyhe balra-jobbra S alakban fut, kövesd a vonalát, ne fordulj le a fő csapásról! Menj mindig egyenesen, az enyhén emelkedő erdei úton! Az út elvisz téged egy külszíni bányáig, ott az utad T-elágazásba torkollik. A bányagödröt jobbról fogod kikerülni! Vagyis a T-elágazásban fordulj jobbra, majd a bánya után újra balra. Tarts egyenesen, kb. 300 méter múlva fordulj balra (piros M betű segít), majd az első keresztösvényen jobbra. Tarts egyenesen ezen az úton, mígnem elérsz egy neked balról lévő irtásos területhez, amely kerítéssel van körbevéve. Menj el egészen az irtás sarkáig (neked balról esik), ott az úttal fordulj balra! Haladj egyenesen, a kerítés és mögötte az irtás neked balról essen! Ne térj le az útról jobbra, halad egyenesen, a kerítés mellett! Mikor annak vége, folytasd utadat egyenesen tovább! Nemsokára kiérsz egy nagy tisztásra, azon is haladj át egyenesen! A mező túlsó végénél eléred az erdő túlsó végét, a 3. vadkerítést és mászókát. Immár rutinosan mássz át rajta és folytasd az utad egyenesen az Erdőalja utcán! Az utca egyszer Y-ban elágazik, te a jobb szárán menj tovább! Ez kivisz téged a főútig, és az út szélén álló Fenyves Csárdáig.

Páty, Fenyves Csárda – Zsámbék, Szakiskola: 14 km

A Fenyves Csárdánál fordulj jobbra, a főútra, kb. 300 métert az útpadkán kell menned, légy óvatos, nagy lehet a forgalom! A várostáblánál, a főút bal oldalán találsz egy jelképes  ’városkaput’, mögötte egy, a főúttal párhuzamosan futó gyalogutat, azon folytasd utadat a település felé! A főút később kissé elkanyarodik jobbra, de te kövesd a földutat egyenesen! Elérkezel egy földút-kereszteződéshez, jobbra kis elkerített emlék-kertecske, balra útmutató fehér kő, előtted egy nagy villanyoszlop. Folytasd utadat egyenesen tovább, a villanyoszlop túloldalának 2 útja közül a bal oldalin! Ezen az úton (Mélyárok utca kedves kis borospincékkel) menj el egészen a végéig, a szélesebb betonútig, a Kossuth Lajos utcáig, ott fordulj balra! Menj toronyiránt (református templom), a templomot kerüld jobbról, majd az utca enyhe Y-ban elágazik, te a jobb oldali szárán maradj! Az utca egy kicsike kápolnánál (nyitott templom, pecsét) nagy ívben jobbra fordul, kövesd! Kijutsz a főutcára (Rákóczi Ferenc utca), menj át rajta, és folytasd utad a kissé jobbra szemben lévő Töki úton! A Töki utca elején jobbra találsz egy kisboltot! Szerelkezz fel étellel-itallal, mert innentől 10 kilométeren keresztül, egészen Tökig nem lesz több vásárlási, vízvételi lehetőséged! Haladj egyenesen a Töki úton! Kb. 1 km után eléred Páty szélét, újabb 0,5 km múlva jobbról egy lovardát, majd újabb 0,5 km múlva a fákkal szegélyezett földút szélét. A sétány végén balra egy útmutató követ találsz, előtted pedig egy fák nélküli utat, menj tovább egyenesen! Az útjelző kőtől kb. 1 km-nyire eléred az Újmajort, itt is tovább egyenesen! Az Újmajor után kb. 3 km-nyire kicsi patakon mész át (előtte jobbról behajtani tilos és Magánút tábla), a patak után kb. 400 méternyire, földútleágazást találsz, fordulj balra! Az út egy idő után jobbra kanyarodik, kövesd, és folytasd utad Tök felé (a falu széle innen már csak 1,5 km)! Tök Petőfi Sándor utcájába torkollik a földutunk. Ha már nagyon éhes, vagy szomjas vagy, menj egyenesen előre, az Ady Endre utcáig, ott fordulj balra, majd az utca végén megint balra a Fő utcára! Ezen az utcán találsz több vendéglátóhelyet. Ha még bírod és inkább autózaj és beton nélkül akarsz haladni, akkor a falu széléhez érve fordulj rögtön balra, a murvás Zalka utcára! Menj egyenesen, amíg tudsz, utad beletorkollik a Malomárok utcába, itt fordulj jobbra, majd a 2. utcán balra, a Józsefvárosi utcára! Ez belefut a Terv utcába, fordulj rajta jobbra, majd a főutcát (Petőfi Sándor u.) elérve fordulj balra! Ez elvisz téged egészen a templomig (nyitott templom, pecsét)! A szállást a templomtól 200 méterre találod. Ha háttal állsz a templom bejáratának, előtted fut a Magyar utca. Indulj el ezen balra! Majd az első lehetőségnél fordulj jobbra, a Piac közbe! Jobbra ivókút, közvetlenül mellette pedig a szakiskola épülete, aznapi szállásunk.

Vízlelőhelyek az úton, azok jellege és az előző vízforrástól mért távolságuk:

1. Királyhágó tér, éjjel-nappali kisbolt - 1,8 km

2. Normafa, Konkoly Thege u. eleje, nyomókút artézi vízzel - 4,5 km

3. Budakeszi, Kert utca végén benzinkút - 3,8 km

4. Páty, Fenyves Csárda - 6,7 km

5. Páty, Töki út eleje, kisbolt - 2,9 km

6. Tök, Fő utca, pizzéria, bolt - 10 km

7. Zsámbék, templom mellett kút: 2 km

8. Zsámbék, Piac köz, Szent Norbert kút: 0,2 km

 Szállás: Szakiskola: 1000/ - Ft; Étkezés: Lámpás Étterem; Mise: 18.00

5. nap: Nagyigmánd-Kisbér (20,5 km)3. nap: Tarján – Tata (24 km)4. nap: Tata-Nagyigmánd (24 km)7. nap: Pannonhalma-Győr (25 km)6. nap: Kisbér-Pannonhalma (28 km)8. nap: Győr-Lébény (25 km)Győrújbarát, templom – Győr, Széchenyi Egyetem kollégiuma: 12 km

2.nap: Zsámbék-Tarján (23 km)
 
Zsámbék, szállás – Mány, református templom: 7,5 km

A szállás kapuján kilépve indulj el jobbra! Menj egyenesen a Szent István téren, a parkoló végén menj balra előre, a szemben levő utca sarkán látható kicsi, Bioetanol feliratú benzinkút felé! Ez a Bicskei utca, ezen menj tovább! Kb. 600 méter után az utca Y-ban elágazik, menj a bal szárán! Ez az út balra fordul, majd újra jobbra, fölfelé, kövesd! A faluszéli, felfelé vezető utca jobb oldalán kőkereszt, majd az utca nagy ívben jobbra fordul, kövesd! A jobb kanyar után pár méterrel földút indul balra, a dombra fölfelé, fordulj be rá! Kb. 250 méter után Y-ban elágazik a földút, fordulj jobbra, a keskenyebb csapásra! Ezen menj tovább fölfelé, egészen addig, amíg egy kerítéshez nem érsz, előtte, neked keresztben földút fut, fordulj jobbra! Menj ezen az úton addig, amíg egy T elágazáshoz érsz! Itt fordulj balra! Ahogy haladsz egyenesen, valahol itt elhagyod Pest megyét és átérsz Fejérbe. Az ösvény először szelíden balra hajlik, majd hirtelen jobbra tart (itt van egy kisebb ösvény leágazás balra egyenesen, ne térj le rá!), kövesd! Hamarosan leérsz a dombról egy mező szélére, innen jobbra előre meglátod Mányt. A mező szélén egy keresztben futó földutat találsz, fordulj rajta jobbra! Ez a földút kb. 300 méter után balra hajlik, kövesd! Menj egyenesen, amíg tart az út, ne térj le róla se jobbra, se balra! Hamarosan elérsz egy T-elágazáshoz, fordulj jobbra, a főút felé! A főúton pedig menj balra! 300 métert kell itt, a műút mellett megtenned, légy óvatos! A mányi elágazásnál térj le jobbra, a falu felé! Mány településre érve az út Y-ban kettéágazik, te a jobb szárán menj tovább, a Táncsics Mihály utcán! Hamarosan eléred a kis református templomot (nyitott templom, pecsét). Vele szemben, neked jobbról cukrászda, finom sütikkel.  

 
Mány – Vasztély: 5,5 km

A templomot elérve is folytasd utadat egyenesen tovább, a Kossuth Lajos utcán! Ezen haladva a jobb oldalon találsz kisboltot, ami már reggel 6-tól nyitva van. A falu utolsó házaitól kb. 700 méterre, a magányosan álló, magas jegenyefánál kis mellékutat (és az út mellett egy nagy villanyoszlopot) találsz balra, térj le rá! Haladj az enyhén emelkedő betonúton, a dombtetőre érve a betonút megy egyenesen tovább, jobbra pedig földút kezdődik. Te térj le jobbra, a földútra, és kövesd annak hajlását! Ez kanyarodik egy nagyot balra, pár méteren keresztül egy unikális jellegű földút-autópályán haladsz előre (osztott pályás út), úgyhogy itt mehetsz akár 130-cal is! Majd elérsz egy betonúthoz, ahol Elsőbbségadás kötelező tábla is fogad. Ha jön jármű, add meg az elsőbbséget ;) és fordulj jobbra! Innen 1 kilométerre, a völgyben már Vasztély falucska, elején, bal oldalon fakerítéses, nagy ranch. A faluban érdemes kicsit megpihenned.

 Vasztély – Tarján, Sportcsarnok: 10 km

Vasztélyon nem lehet eltévedni, nagyjából egy utcája van, azon menj egyenesen! A falut elhagyva az út élesen balra fordul, kövesd! Elérsz egy nagyobb útkereszteződéshez, itt kicsit jobbra egyenesen, a kishíd túloldalán találsz egy utat, azon indulj tovább! Kb. 1 kilométer megtétele után egy földút kereszteződéshez érsz (balról tanya kutyákkal, de nem bántanak). Ne térj le se jobbra, se balra, folytasd utad egyenesen tovább! Az útról lesznek kis leágazások, te mindig válaszd a bal oldali, egyenesen tovább vivő utakat! Újabb kb. 1 kilométer után egy magányos, üresen álló, nagy ház mellett visz el az utad, majd párszáz méter után az utat beszántották, vágj át a beszántott részen, annak végén újabb földút kereszteződésekhez érsz. Te tartsd az irányt, mindig csak egyenesen tovább! A földút kereszteződések előtt, a magányos ház után kb. 200 méterre elhagyod Fejér megye földjét, és belépsz Komárom-Esztergom megyébe. A beszántott rész után körülbelül 1 kilométernyire eléred a tarjáni horgásztavat. Az út a tó mellett visz tovább egyenesen (jobbról is, balról is tó). Maradj az igen csekély forgalmú murvás úton, és folytasd az utad Tarjánig, ami a horgásztótól 4 kilométernyire van. Tarjánba beérve egy Y-kereszteződéshez érsz, válaszd a bal szárát! Kedves borospincék mellett visz az utad. Tarts mindig egyenesen, míg eléred az Öreg Favágó kocsmáját, nagyon jó hangulatú, sramlizenés sváb bár! Továbbmenve egyenesen kiérsz a Rákóczi utcára. Folytasd utad egyenesen tovább! Kb. 600 méter után neked balra eléred a Szent István utcát, és annak sarkán a Sportcsarnokot, aznapi szálláshelyünket.

Ha egy érdekes zarándokcsemegét is szeretnél látni, akkor a Sportcsarnoktól gyalogolj a templom felé (nyitott templom, pecsét), kerüld meg a templomot balról, majd a templom mögötti keresztutcán fordulj balra! Az út bal oldalán maradva kb. 50 méter után, egy bolt előtt megtalálod ezt az érdekességet.

 Vízlelőhelyek az úton, azok jellege és az előző vízforrástól mért távolságuk:
1. Zsámbék, Szent Norbert kút – 0,03 km
2. Zsámbék, Piac köz, Mini Coop (nyitva 7-től) - 0,08 km

3. Zsámbék, Szent István tér, Kisvárosi Pub (nyitva 6-tól) – 0,03 km

4. Mány, Mester sor, kisbolt – 7 km
5. Mány, Kossuth u., kisbolt – 0,5 km
6. Vasztély, kisbolt (nyitva 12-ig) – 5,5 km
7. Tarján, Öreg Favágó Kocsmája - 9 km
8. Tarján, Sportcsarnok, szállás - 0,7 km
 
Szállás: Sportcsarnok: 1200/700 Ft; Étkezés: Öreg Favágó kocsmája; Mise: 18.00
 
 
 

Tarján, Sportcsarnok – Vértestolna (6,5 km)

A Sportcsarnokból kijövet indulj el jobbra, a Szent István utcán! Haladj egyenesen, az utca neve egy idő után Rózsa utca lesz. Menj el egészen az utca végéig, itt, a keresztben futó utcán fordulj jobbra! A következő útkereszteződés után közvetlenül meglátsz egy fehér színű kis házat balra, a szőlődomb aljában. A ház túlsó oldala mellett keskeny járdát találsz, azon indulj el fölfelé a dombra (balra)! Mikor felértél a dombtetőre, fordulj jobbra! Hétvégi házak közt visz az utad, majd a domb végén jobbra egy kálváriát találsz. A kálvária mellett elhaladva az út levisz a dombról, kövesd! Keresztben fut a Tatabányára vivő műút, kelj át rajta óvatosan, és folytasd utadat a pont szemben lévő földúton! Haladj a sárga kagylóval is jelzett erdei úton!

Hamarosan elérsz egy nagy rétre, ennek szélén fordulj jobbra (szemben veled a Pes-kő) Enyhén kapaszkodva felfelé haladsz, majd a kaptató végét elérve ösvénykereszteződéshez érsz. Ezen az Országos Kéktúra úton fordulj jobbra! A kék jelzést követve két, használaton kívüli, nyitott erdészeti kapun haladsz át, majd a 2. kapu után kb. 100 méterre keresztúthoz érsz, menj át rajta, a szemben lévő kerítésnél kis ösvényt találsz, azon menj tovább! A kerítés után rögtön jobbra kanyarodik a kis ösvény, kövesd! Hamarosan eléred a műutat, fordulj balra! Menj be a faluba annak főutcáján, a Tarjáni utcán, kb. 1 km után eléred Vértestolna központját.

 
Vértestolna – Vértesszőlős (10 km)u

Indulj tovább a templomtól a falu főutcáján! Haladj mindig egyenesen az enyhén emelkedő Petőfi Sándor utcán! A szőlődombon kedves kis házak közt visz az utad. Az utca a falun kívül murvás úttá válik, majd egy elég gazos rétbe torkollik (jobbra, kicsit előrébb három keresztet látsz). A réten több út is van. Indulj tovább az egyenesen vezető utak közül a jobb oldalin! Ezen a határozott nyomvonalú köves-murvás úton haladj egyenesen! A hegytetőre érve eléred a piros sáv turistajelzést (igaz, gyéren van jelezve), tarts jobbra! Majd innentől mindig az egyenes irányt kövesd, a domb oldalában haladva, ne foglalkozz az elágazó és betorkolló utakkal, ösvényekkel! Mindig csak egyenesen! Hamarosan becsatlakozunk egy jobbról ívesen érkező kétnyomos földútba, haladj ezen tovább, kövesd a villanyvezetékek vonalát! Kb. 500 méter után az egyik vezetéktartó oszlopnál balra az erdőbe fordul az út, kövesd! Innentől már végig jól látható a piros csík jelzés és a sárga kagyló, amit követned kell egészen Vértesszőlősig. Erdő, balra tisztás, majd kaptató. Mindig tovább a jelölt úton! Jobbra kerítés, balra újabb tisztás, az út balra kanyarodik a tisztáson át. Újabb emelkedő, újabb vadkerítés, újabb erdő. Balra magányos sziklatömb, majd egy kis sík terep és szép, nyugodt erdő. Rövidke lejtős rész, állatetető, az ösvény jobbra kanyarodik, kövesd! A hegytetőn balra hajlik az út, eléred a baji vadászházat. Az épület előtt fordulj jobbra, kb. 100 méter után az útról csapás balra, itt megtalálod a kovácsi rotundát, nagyon szép pihenőhely. A pihenőhely túlsó végén egy másik, murvás út, ezen indulj el balra! Innen már lejtmenet, és innen már csak kb. 4 km Vértesszőlős!!!! Egy hármas úttalálkozóhoz érsz, te egyenesen, a piros jelzésen folytasd utadat lefelé! Ez már murvás-köves, szélesebb út. Elérsz egy nyitott sorompóhoz, ami után nem sokkal balra az erdőt hatalmas gabonatáblák cserélik fel. Továbbhaladva eléred Vértesszőlőst, az előember bemutatóhelyet. Még mindig a piros jelzést követve balra fordulva a kerítés mellett menj tovább! A jelzett út egy erős jobb kanyarral beér egy aszfaltútra, jobbról parkoló, mögötte az előember-ásatások szabadtéri múzeumának bejárata (a múzeum 3-kor zár, hétfőn zárva).

 

Vértesszőlős – Tata, szállás (7,5 km)

A parkoló terén vágj át keresztben, és a Vértes László utcán jobbra indulva folytasd utad Tata felé! A Vértes utcáról az első lehetőségnél fordulj balra, az Arany János utcára! Innen a 3. utcán (Ady Endre) fordulj jobbra! Az utca utolsó házát elérve fordulj balra, egy kis ösvényre! Majd a következő keresztutcát elérve fordulj jobbra! A balra eső kerítés végénél fordulj balra! Az út pár méter után jobbra hajlik, kövesd! Menj egyenesen, át a mezőn, míg elérsz egy kis tóhoz. Bal oldaladon a tó, kövesd annak vonalát! Elhaladsz egy piros horgászház mellett, ami után egy sorompóhoz érsz, majd ezt megkerülve hamarosan eléred az 1-es főutat. Kelj át NAGYON ÓVATOSAN a nagy forgalmú úton! Az út túloldalán, kicsit balra ösvényt látsz, azon menj be! Egy újabb sorompót kikerülve haladj tovább egyenesen a használaton kívüli betonutat keresztezve! Pár méterrel később gyalogos vasúti aluljáró, menj át alatta! Mikor kibújsz, előtted bevetett mezőgazdasági terület. Találd meg az ezen átvivő keskeny, kitaposott ösvényt (magad előtt egyenesen, vagy kicsit jobbra), és menj el a tábla túlsó végéig, a kerítésig! Fordulj jobbra! Hamarosan eléred a Derítő-tó szélét (tó neked balról), folytasd utad egyenesen tovább, a tóparti faházak mellett! A Derítő-tó északi részén az út kettéválik, te menj balra, továbbra is a tó partját követve! Hamarosan eléred a tóba benyúló hosszú mólót, a parton kedves büfé. Menj tovább a tó partján! A hosszú mólótól kb. 300 méterre apró szigetet látsz a vízben. Ezzel szemben egy ösvény indul le az utadtól jobbra, az erdőbe. Menj ezen az erdei ösvényen kb. 100 métert, majd fordulj balra! Menj ezen az erdei ösvényen egyenesen, hamarosan eléred az üdülőházakat (Nyárfa u.), tovább egyenesen! Az utca elnevezése Fűzfa utcára változik, te csak menj egyenesen. Az utca beletorkollik a Fáklya utcába, ezen fordulj balra! Menj el egészen az Öreg-tó partjáig, ott fordulj jobbra a sétányon! Menj el egészen a tó északi csücskéig! Itt a parti sétány balra kanyarodik a vár felé, de te menj jobbra, egyenesen tartva! Az Alkotmány utcára érve fordulj jobbra, menj el a főútig! A főútra kiérve kicsit jobbra egy zebrát találsz, menj át rajta a túloldalra, ott fordulj balra! Elérsz egy terecskét, közepén harangláb, jobbra tőled az Agostyáni út, fordulj jobbra! A harangláb mögötti épület a Vaszary iskola, ez a mai napi szállás.

Vízlelőhelyek az úton, azok jellege és az előző vízforrástól mért távolságuk:

1. Vértestolna, Petőfi u. 97. Zöldségbolt, folyamatosan nyitva, a lakók saját üzlete. – 5 km

2. Vértestolna, Petőfi u., Szieszta Vendéglő, előtte kisközért (nyitva reggel 6-tól) – 0,5 km

3. Vértesszőlős, Előembertelep melletti parkoló, kút – 10,5 km
4. Derítő-tó, büfé - 3 km
5. Tata, Tópart u., Albatrosz büfé – 3,7 km
6. Tata, szállás – 0,5 km
 
Szállás: Vaszary iskola: 1000/ - Ft; Étkezés: Taverna Étterem; Mise: 18.00
 
 
Tata - Mocsa: 14 km

Az iskolaépületből kijőve indulj el jobbra, vissza az Öreg-tó felé! Menj át a főúton, az Alkotmány utcán be, onnan balra fordulva eléred a tó északi csücskét. A tóparti sétányon fordulj jobbra, a vár felé!  A váron belül is a gyalogutat kövesd! Egy kis híd után a járda elágazik, egyik ága a tó felé visz, te válaszd a másik irányt, ami az Eszterházy-kastély előtt megy tovább! Feljutsz a Hősök terére, haladj át rajta keresztben, majd folytasd utadat a Rákóczi úton balra! Baloldalon Szent Kereszt Templom (nyitott templom, pecsét), mindjárt utána fordulj jobbra, a Komáromi utcára! Haladj át a széles, jelzőlámpás Május 1. úton, és folytasd utad tovább a Komáromi utcán egészen a balról betorkolló József Attila utcáig, amin fordulj balra! Kb. 400 méter után fordulj jobbra, a Mocsai utcára! Ez hamarosan földút lesz, tarts egyenesen! A település utolsó házaitól megművelt mezők között visz az utad. kb. 2,5 kilométernyire tőled jobbra szőlők és kisebb fák. Ezek kezdetétől kb. 500 méternyire egy út indul balra, térj le rá! 600 méter után egy gyönyörű tóhoz érsz (Asszony-tó). A tó túlsó végénél az út kettéágazik, válaszd a jobb oldali, jobbra kanyarodó utat! Tartsd az irányt, mindig csak egyenesen, szép erdős részen mész át, majd villanyvezetékek alatt, hatalmas gesztenyefák, majd összefüggő akácos, megint később fasor, jobbra nádas. Azért figyeld a földút leágazásokat, mert a tó után kb. 2,5 kilométerre, a bokrok és fák között, alig észrevehetően találod a 3. balra futó leágazást, amire le is kell térned! Szelíd dombvidéken haladsz tovább, míg az út véget ér, és egy keresztben futó, szélesebb földútba ütközik. Fordulj jobbra! Kb. 1,5 km után szilárd burkolatúvá válik az út, majd újabb 1 km után T-elágazás, autóút fut keresztben, fordulj balra, majd fordulj jobbra az Öreg utcába! Az utca végén, szemben kisbolt, fordulj jobbra, innen már a templomot is látod, arra menj tovább!

 
Mocsa - Nagyigmánd: 10 km

Mocsa központjában, a Hősök terén van a templom (nyitott templom, pecsét). A templomból kijövet indulj tovább jobbra, a Győri utcán! Tarts mindig egyenesen! Egy út menti keresztnél az út kis S kanyart vesz, kövesd hajlását, és folytasd utadat tovább a most már Nagyigmándi utcán! Majd tovább ezen az úton, át az M1-es autópálya fölött! A felüljáró után jobbra hajlik az út, kövesd, tarts mindig egyenesen! Kb. 5 km múlva kiérsz egy szélesebb, murvás útra, tőled jobbra nagy szélkerekeket látsz. Majd újra keskenyebb ösvény következik, tovább egyenesen! Hamarosan elérsz egy neked balra eső mezőgazdasági telephez. Ezután eléred a Kocs és Nagyigmánd közötti főutat, itt fordulj jobbra! Közlekedj óvatosan, itt nagy lehet a forgalom! Kb. 700 métert kell menned útpadkán. Keresztezed a 13-as számú utat, majd továbbhaladva eléred Nagyigmándot. A helységnévtáblától már van járda, azon menj tovább, a Kossuth Lajos utcán, egyenesen tovább, a templom irányába! Az út nagy ívben balra hajlik. Balra elérsz egy teret, középen modern emlékmű, háttérben sárga épület. A tér sarkán, a József Attila utcán fordulj balra, innen már tábla jelzi, hogy az általános iskola merre van. Az utca végén fordulj jobbra, itt találod, jobbra a Pápay József Általános Iskola, mai szálláshelyünk bejáratát.

Ha meg akarod nézni a zarándokok által híressé tett szökőkutat, a Kossuth Lajos utcáról ne fordulj le balra, hanem tarts egyenesen tovább, a templom irányába! A templom előtt a Polgármesteri Hivatal, előtte pedig a híressé vált ’zarándokok szökőkútja’ (egy ezeréves zarándoklegenda szerint ha belelógatod a lábad a vizébe, másnap kagyló nő a hátizsákodon). A polgármesteri hivatal mellett bolt, azzal szemben a templom (nyitott templom, pecsét) és a plébánia.

 
 Vízlelőhelyek az úton, azok jellege és az előző vízforrástól mért távolságuk:

1. Tata, Rákóczi u., Pályka Pékség (nyitva 6-tól), Spar áruház (nyitva 6.30-tól), Lipóti Pékség (nyitva 6-tól) - 1 km

2. Mocsa, Öreg u., Coop élelmiszerbolt – 12,5 km
3. Mocsa, Kocsi u., Aréna Söröző - 0,5 km

4. Nagyigmánd, Kossuth u., Coop élelmiszerbolt, Kávézó-Fagyizó – 9,5 km

 
Szállás: Pápay iskola: 1000/500 Ft; Étkezés: Plébánia udvara; Mise: 18.00
 
 
 
Nagyigmánd – Ete (15 km)

A szállásról kijövet indulj el jobbra! Y-elágazáshoz érsz, menj a bal szárán (kisebb utcán)! Az utca végénél egy kis, kora reggel is nyitva tartó büfét találsz! A büfénél fordulj balra, a Szendi útra! 500 métert megtéve a falut elhagyva eléred és keresztezed a forgalmas 13-as főútvonalat. Kelj át rajta ÓVATOSAN, és folytasd utadat egy keskeny, kis forgalmú műúton! Kb. 3 km után bal oldalt a Thaly-pusztai leágazást elhagyod, majd újabb 800 méter után jobb oldalon elhagyott buszmegállót látsz, túlsó oldala mellett fordulj jobbra egy széles földútra! Megérkezel Szőke-pusztára (gazdasági telep). Ezen keresztülhaladva az út balra kanyarodik, kövesd, homokos földúton haladsz tovább egyenesen. 1 km megtétele után szemben a Melkovics-puszta látható. Itt fordulj az úttal jobbra, és menj a homokos úton kb. 2,5 km-t! Ezután egy bal kanyarral szilárd burkolatú útra érsz (a homokos út folytatódik egyenesen tovább, de te ne kövesd, fordulj balra, a két oldalt fákkal övezett szilárd burkolatú útra!). Ezen az úton 1,5 km-t menve egy kereszteződéshez érsz, fordulj jobbra! Újabb homokos útra érsz. Kb. 1 km múlva eléred Makk-pusztát, a Menossi család birtokát. A lovarda és a gazdasági épületek között elhaladva kövesd tovább a határozott nyomvonalú földutat! Kb. 3 km után beérsz Ete nevű településre. Az utad egy betonútba torkollik, folytasd utadat balra előre (Komáromi u.)! Balról házak, majd kb. 300 méter után az út erősen balra fordul, kövesd! Ez lesz a falu főutcája, a Kossuth Lajos utca. Menj el rajta a református templomig (nyitott templom, pecsét)! A templom mellett jobbra önkormányzat, amögött pedig egy nagyon szép tájház helytörténeti gyűjteménnyel, érdemes betérni körbenézni.  

 
Ete – Kisbér (5,5 km)

A templom után, az önkormányzat épülete mellett fordulj jobbra! Ezen a keskeny kis utcácskán menj egyenesen, felfelé! Párszáz méter után véget ér a szilárd burkolat és murvás-sóderos útként folytatódik az út. A templomtól összesen mintegy 700 méterre le kell térned erről az útról jobbra (itt, balra, az úttól beljebb kis házat látsz), egy földútra! 100 méter után kiérsz a 13-as autóútra. Igen forgalmas út, nagyon óvatosan menj át a túloldalára, és a szemben kezdődő földúton folytasd utadat! Itt építési területet jeleznek a táblák, de te bátran menj tovább! Kerüld meg a nagy, mesterséges dombot, kövesd az út enyhe balra hajlását! A kétnyomos ösvény egy bevetett mezőgazdasági táblához érkezik. Keresd meg a sorok közötti nyomvonalat, menj át rajta! Kb. 30 méter veteményesben történő gázolás után ismét kiérsz a kétnyomos ösvényre. Folytasd utadat egyenesen tovább! Kb. 2 km után eléred a Battyán-pusztai mezőgazdasági telepet. Kerüld meg a telepet balról, keresztezel egy betonutat is, de te ne fordulj balra, hanem tarts egyenesen tovább, a földúton! Kövesd az út enyhe balra ívelését (tőled jobbra halastavat látsz)! Majd egy patakon mész át, innen már meglátod Kisbér házait. Egy kis dombra felkapaszkodva elérsz egy koporsó alakú bánya-hegyhez. A hegyecske előtt fordulj balra! Ezen az úton haladva 1 km múlva eléred a keresztben futó, forgalmas 81-es főutat Kisbéren belül. Fordulj jobbra! Még 200 méter, és eléred a Városi Sportcsarnokot (neked jobbra), aznapi szálláshelyünket.

 Vízlelőhelyek az úton, azok jellege és az előző vízforrástól mért távolságuk:
1. Nagyigmánd, Kossuth u.-Monsbarth u. sarok, ABC – 0,4 km
2. Ete, Kossuth Lajos utca, kisbolt – 15 km
3. Kisbér, Komáromi u., kocsma – 5,5 km
4. Kisbér, Kossuth Lajos u., Bakony étterem – 1 km
 
Szállás: Sportcsarnok: 1000/500 Ft; Étkezés: Bakony Étterem; Mise: 17.30
 
 

Kisbér, Sportcsarnok – Bársonyos (10 km)

A Sportcsarnokból kijőve indulj el a Komáromi utcán balra! Menj el a templomig! A templomnál a forgalmas 82-es főút jobbra kanyarodik, de te ne kövesd, hanem folytasd utad egyenesen tovább, a Széchenyi utcán! 500 méter múlva vasúti átjárón mész át, újabb 200 méter múlva az út balra hajlik. A hajlásban kis utca az úttól jobbra (a te eddigi irányodhoz képest egyenesen), Kishomok utca, ezen folytasd utadat! A Kishomok utca végén T-elágazás, fordulj balra, majd kb. 50 méter után, még a vasúti sínek előtti kis utcán jobbra! Ezen a murvás úton kiérsz a falu legszélére. Itt az út jobbra kanyarít, kövesd! Pár méter után, egy kis tisztás szélén ösvényt találsz balra, azon folytasd utadat! Tó jobbról (nem nagyon látszik), sínek balról, síneket párhuzamosan követve egyenesen előre! 250 méter után mező széléhez érsz, T-elágazás, fordulj balra, a sínek felé, majd az út pár méter után jobbra hajlik, újra párhuzamosan vezetve téged a sínekkel, kövesd! Szemetes részen mész, ne ijedj meg, nem tart már soká! Újabb 250 méter, újabb T-elágazás, ugyanúgy, mint az előbb, fordulj balra, majd a sínek tövénél jobbra! Az út követi a síneket, majd V-alakban kicsit távolodik a sínektől, és jobbra hajlik. Hamarosan az út balra hajlik és beér egy ligetes részbe, kövesd! Itt találsz leágazást először balra, majd jobbra, hagyd ezeket figyelmen kívül, menj tovább egyenesen! Az út enyhén balra hajlik, és újra a sínek mellett halad párhuzamosan. Jobbról-balról fák, majd pár méter fák nélküli szakasz, jobbról mező. A mező túlsó végénél fákkal kísért utat találsz jobbra, fordulj rá! Az úton haladva jobbról mező, balról fák. Kb. 500 méter múlva az út kissé jobbra hajlik, kövesd! Majd leágazik egy út jobbra, ezt hagyd figyelmen kívül, menj egyenesen tovább! Eléred a kisbéri szőlőskerteket, ezek között menj egyenesen, majd szántóföldek jobbról-balról, itt is csak egyenesen! Hamarosan elérsz egy földút-kereszteződéshez, tőled jobbra egy magas, toronyszerű, elhagyott épület az út mellett, arra kell folytatnod utadat, vagyis az ászári ’torony’nál fordulj balra, a murvás útra! 500 méter után az út derékszögben jobbra fordul, majd balra hajolva áthalad egy patakon, kövesd! Az út határozott vonalát követve kb. 1,5 km múlva elérsz egy akácos erdőrészhez! Továbbhaladva az akácosban kb. 200 méternyire egy földút-leágazást találsz balra, fordulj balra!. Menj ezen a földúton 700 métert, majd a végén, a T-elágazásban fordulj jobbra, a falu felé! Hamarosan eléred Kerékteleki település legszélét. Az ösvény végén újabb T-elágazás, itt fordulj balra! Majd az utat követve tarts jobbra (Szabadság u., balról mező, jobbról házak, ugatós kutyák). Keresztezd a Fő utcát (neve ellenére kicsi utca), annak túloldalán menj tovább egyenesen a kicsi ösvényen! Szőlőültetvény mellett visz az út (neked balról), tarts egyenesen, kövesd az út balra hajlását, majd térj le jobbra, a kertek túlsó végénél! A temetőhöz visz le az út, végénél, a műúton fordulj balra! Kb. 400 méter múlva eléred Bársonyos település felújított katolikus templomát .

 Bársonyos – Tápszentmiklós, katolikus templom (6,5 km)

A templom előtt fordulj balra, és folytasd utadat a templom oldalában, a Petőfi Sándor utcán! 100 méter után egy Y-elágazáshoz érsz, ennek jobb szárán folytasd utadat! Kb. 200 méter után eléred a falu szélét. Haladj tovább egyenesen, a pálinkafőzde előtt, a földúton! Kb. 500 méter után belépsz Győr-Moson-Sopron megyébe. Tarts mindig egyenesen, kövesd az út hajlását! Kb. 2,5 km után jobbról becsatlakozik egy út, te balra fordulva folytasd utadat. Innen kb. 1,5 kilométert mész teljesen egyenesen, míg elérsz egy üzemi épülethez. Haladj el mellette (telep jobbról), még mindig egyenesen! A telep után is tarts egyenesen az enyhén emelkedő, rossz minőségű üzemi úton! Az út tetején már meglátod Tápszentmiklós református templomának tornyát. Eléred a falut, majd a falu keresztben futó fő utcáját, itt fordulj jobbra, a katolikus templom irányába!

 Tápszentmiklós – Pannonhalma (11,5 km)

A katolikus templomot (nyitott templom, pecsét) elhagyva a Fő utcáról kb. 100 méter megtétele után fordulj le az első lehetőségnél jobbra! Nagyon keskeny utca, igazából csak egy füves ösvény, nehéz észrevenni, légy figyelmes! Kb. 200 méter után keresztben futó földúthoz érsz, fordulj balra! Menj egyenesen kb. 2 kilométert, a földút végénél fordulj balra! 200 méter után jobbra földútleágazást találsz Táp település szélső házai, kertjei mögött, fordulj arra (Kertalja utca). Majd az első kereszteződésben, a Kapici utcán fordulj balra! Menj egészen Táp főutcájáig, ott fordulj jobbra, és tarts egyenesen! Balra egy hősi emlékmű, mögötte kicsi utcácska indul (Hegysor utca) enyhe emelkedéssel, ebben az utcában jobb oldalon van egy kicsi skanzen, ami megér egy kis kitérőt, a környék is alkalmas a rövid megpihenésre. A főutcán továbbhaladva (Győri út) hamarosan eléred a falu katolikus templomát, majd utána bal oldalon az Avar Csárdát, közelében pedig két élelmiszerüzletet is találsz. Az Avar Csárdától kb. 900 méterre eléred ’Táp vége’ táblát. Innen további 700 métert haladsz a műúton, majd az út bal oldalán bekötőút, elején tábla: Nyalka, Kishegy. Térj le rá! Majd pár méter után rögtön térj jobbra, a mező-széli ösvényre! Ezt kövesd, a kis facsoporthoz érve pedig, azt balról kerülve menj tovább (balról mező, jobbról facsoport)! Az út végén keresztben egy másik földutat találsz, fordulj balra! Kb. 1 kilométer egyenesen, majd jobbra ível az út, kövesd! 500 méter múlva földút kereszteződéshez érsz, folytasd utadat egyenesen! Ligetes részen haladsz, majd elérsz egy erdő széléhez (balról erdő, jobbról mező). Haladj tovább egyenesen kb. 500 métert, majd egy kis beugrónál fordulj be balra, az erdőbe! Pár méter után fordulj jobbra, a sárga jelzésre (és a kagyló jelzésre)! Kb. 700 méter után kiérsz egy keresztben futó műútra, szemben veled pedig kis utca. Indulj tovább egyenesen, a Tóthegy utcán! 1 km után utunk leágazik balra, az apátság dombja felé felé, menj erre! Kis kaptató, és felérsz az apátság dombjára, menj még párszáz métert a díszburkolatos úton, míg eléred az apátság főbejáratát!

Az apátság előtti úton továbbhaladva, 300 méter lejtmenet után eléred az Apátság modern fogadóépületét, majd a Viator éttermet. Kerüld meg az épületet balról, és a „Gépkocsiknak behajtani tilos!” táblánál induló lejtős, kanyargós úton ereszkedj lefelé! Kb. 800 méter után eléred a jobb kéz felé eső Szent Jakab Zarándokház épületegyüttest. Menj fel a lépcsőn, a jobbra lévő házakban lesz a szállás.

 
 Vízlelőhelyek az úton, azok jellege és az előző vízforrástól mért távolságuk:
1. Kisbér, Kossuth u, pékség, Spar áruház – 0,5 km
2. Bársonyos, katolikus templom, kút – 9,5 km
3. Tápszentmiklós, katolikus templom, kút – 6,5 km
4. Táp, Győri út, Avar Csárda, bolt - 3 km
5. Pannonhalma, Tóthegy u. kőkereszt, ivókút – 6 km
6. Pannonhalma, Szent Jakab Ház – 2 km
 

Szállás: Szent Jakab Ház (Cseider-völgy): 2100/1100 Ft; Étkezés: 1. turnus: Pannonhalma Étterem, 2. turnus: Pannon Étterem; Mise: 19.00

 
Térkép:
 

Pannonhalma, szállás – Győrújbarát, evangélikus templom (13 km)

A szálláshelyről kijőve indulj el jobbra, a Cseider-völgy úton! Tarts jobbra, majd az út balra hajlik, kövesd! Kb. 800 méter után eléred a keresztben futó Dózsa György utcát! Indulj el jobbra! Hamarosan elhagyod a települést, az útpadkán haladva menj tovább Écs felé! Kövesd az út balra hajlását, majd menj át a vasúti átjárón! Hamarosan eléred Écset, azon belül pedig a keresztben futó 82-es főutat. Balra fordulva, a kereszteződéstől kb. 100 méterre találod a katolikus templomot (nyitott templom, pecsét). Utunkat a Fő utcán folytatjuk, a kereszteződésben jobbra fordulva. A saroktól pár méternyire balra jól felszerelt kisboltot találsz. Innentől kövesd a piros + turistajelzést és a sárga kagylót! A főútról a 3. utca balra a Kossuth utca, fordulj be rá! Az enyhén emelkedő úton menj el egészen az autóbusz fordulóig! Itt a piros + jelzést követve fordulj jobbra, majd rögtön balra! A jelzés bevezet téged az erdőbe, egy löszfalakkal övezett szurdokba. Innentől kövesd a sárgára festett fanyilakat és a sárga kagylókat! Elérsz egy tőled jobbra lévő meredek löszfalhoz, ami után rögtön fordulj be jobbra (jelzés csak jobboldalon van, a fán)! Az út egyre inkább emelkedni kezd, maradj a szurdokban, ott folytasd utadat, ne térj le semerre sem! Kiérve a szurdokból egy négyes útelágazáshoz érsz, amelyből kettő a gázvezeték nyomvonala, hagyd figyelmen kívül ezeket, tarts egyenesen tovább, míg fel nem érsz a hegy gerincére (kb. 500 méter)! Mikor felérsz a Sokoró hegy gerincére, négyes útelágazáshoz érsz. Válaszd a jobbra vezető utat! Innentől rátérsz a piros csík jelzésű útra. Egy-két kanyar után elérkezel egy újabb négyes kereszteződéshez, ahol becsatlakozik a zöld csík jelzésű út. Te jobbra tartva menj tovább a piros turistaúton! Egy vadetetős, magasleses résznél tarts egyenesen tovább úgy, hogy a magasles a jobb oldaladra essen! Pár száz méter után sárga nyíl, amit nem mi fújtunk, te kövesd továbbra is a piros turistajelet és a sárga kagylójelet! Ez után az út inkább balra hajlik, de te tarts egyenesen, hagyd el az erdei utat és folytasd a gyaloglást a keskeny kis ösvényen! Ezen a jelzett úton hamarosan elérsz egy lepusztult kilátótoronyig, ami valójában egy földmérő objektum. Felmászni életveszélyes! De a panoráma odafentről nagyon pazar. Felmászás csak saját felelősségre! A kilátótól a jelzett úton menj tovább! Innentől lejt az út, légy óvatos! És továbbra is kövesd mindig a piros jelet, vagy a sárga kagylót! Amikor becsatlakozik jobbról a kék jelzés, hagyd figyelmen kívül, tarts balra! Eléred a TV-tornyot, majd nem sokkal később a győrújbaráti üdülőtelkeket. Tarts mindig egyenesen a Paperdő utcán. A Paperdő utca alsó végénél egy keresztet látsz. Itt jobbra térj le a betonútról! A boroshordó mellett haladj el egyenesen! Hamarosan kettéágazik az út, bármelyik ágán mehetsz. Balról egy lakópark utcája torkollik be. Ebben 10m-re egy kegyoszlop, mellette utcai kút. Hamarosan egy kereszteződéshez érsz. Itt az idős hársfa alatt kellemes pihenőhely, mellette pléhkrisztus. Itt fordulj jobbra, és menj lefelé (Csordahajtó u.)! Tarts végig balra! Amikor leérsz a hegyről, fordulj balra a Kis János utcába! Itt találsz egy Coop boltot, utána pedig az evangélikus templomot (nyitott templom, pecsét), térj be egy kis pihenőre! Evangélikus istentisztelet, utána a gyülekezet megvendégel minket egy ebédre (donatívós alapon).

A templomkertből kijőve indulj balra, a Veres Péter utcán! Menj ezen az úton mindig csak egyenesen, egy idő után Hegyalja utca lesz kiírva, innen tudhatod, hogy már Ménfőcsanakon vagy. A templomtól kb. 4 km-re eléred a forgalmas, keresztben futó Győri utat, a sarkon, szemközti oldalon a csanaki malom. Menj át a Győri úton, és folytasd utadat egyenesen tovább, a Malom utcán! Vasúti átjárón mész át, majd hamarosan eléred a jelzőlámpával biztosított 83-as főutat, kelj át rajta és folytasd utadat még mindig egyenesen tovább! A műút balra kanyarodik Gyirmótra, te az Achilles Park feliratú táblánál menj egyenesen, majd amikor ez is elkanyarodik, akkor is egyenesen, a földútra térve haladj tovább! Az út enyhén leht és jobbra hajlik, kövesd! Áthaladsz a holt Marcal-ágon. A hidacska után tovább egyenesen a deszka ösvényen, majd kb. 200 méter után, a kilátónál fordulj jobbra! Haladj az ártéri mezőn futó földúton, kövesd annak jobbra hajlását! Ezután egy T-elágazáshoz érsz (szemben veled a folyó), tarts balra! Haladj egyenesen, míg eléred a Rába töltését, menj fel rá, és fordulj jobbra! Párszáz méter után áthaladsz az M1 autópálya alatt. Haladj a töltésen a folyó mellett! Kb. 2,5 km múlva eléred Győr szélét. A város szélén, balra az első épület a KoWalter nevű, halászléjéről elhíresült étterem. A KoWaltertől folytasd utadat egyenesen tovább, a Szérűskert utcán! Kövesd az út balra hajlását, kb. 600méter múlva T-elágazáshoz érsz, fordulj balra! Vasúti síneket is keresztezel, majd menj tovább egyenesen, a Kálvária utcán! Balra a Kálvária Kápolnát látod, majd elérsz egy keresztben futó, széles úthoz. Kelj át rajta, a túloldalon pedig fordulj balra, és a saroktól pár méterre jobbra leágazó Pásztor utcán folytasd utadat! Kövesd az utca jobbra, majd balra hajlását, innentől ez már Újlak utca. Át a vasúti síneken, majd az ez utáni 2. kereszteződésben (széles, forgalmas út, Szent István út) fordulj jobbra! Menj át a zebrán az út túloldalára, és az onnan nyíló Munkácsy utcán fordulj balra! Menj egyenesen, a körforgalomig, majd még tovább, egyenesen, át a Petőfi hídon! A Rába túlpartján rögtön fordulj jobbra, a Péterfy Sándor utcára! Utad az evangélikus templom és iskola mögött visz el, majd elérsz egy keresztben futó hídhoz, ahol a zebrán átkelve folytasd utad tovább egyenesen! Lépcsőkön le-föl lépdelve hamarosan eléred a fürdőt, haladj el mellette (fürdő neked jobbról), majd a fürdő végénél jobbra fordulva eléred a Jedlik hidat! Menj át a hídon, tarts egyenesen, magad előtt már meglátod a Széchenyi Egyetem kollégiumának nagy, szürke épületegyüttesét, mai szálláshelyedet. A parkolótól balra eső épületek belső oldalánál, a földszinten találod meg a bejáratot és a portát.

 

Alternatív út Écs-Nyúl-Győrújbarát útvonalon, ezen az úton Pannonhalma, Szent Jakab Ház – Győrújbarát, templom (12,5 km)

Écsen, a Kossuth Lajos utcán csak a 2. keresztutcáig menj, ott fordulj jobbra (Deák Ferenc u.)! Kb 100 méter után utca ágazik le balra, fordulj arra! Az utca enyhén emelkedik fel a szőlődombra. Kövesd az út határozott nyomvonalát, ne térj le róla! Kis házak, szőlőskertek közt vezet az utad. A domb tetején az út derékszögben jobbra kanyarodik, és elindul lefelé, kövesd ezt a nyomvonalat! Hamarosan újra sűrűbben lakott településrészre érsz (Nyúl széle), utad nagy ívben jobbra kanyarodik és becsatlakozik a szélesebb Névtelen utcába, kövesd! Majd az 1. utcán fordulj balra, az Iskola utcára! Innentől már csak egyenesen kell menned egészen a győrújbaráti evangélikus templomig! A következő utcákon menj: Iskola u. - Táncsics u. (balra hajlik) - István u. – Veres Péter u!

Az evangélikus templomtól az út megegyezik az eredeti itinerben leírtakkal.

 Vízlelőhelyek az úton, azok jellege és az előző vízforrástól mért távolságuk:
1. Écs, Fő út, kisbolt – 3,5 km
2. Écs, Kossuth Lajos u., Hegylakó büfé – 1,5 km
3. Győrújbarát, Paperdő u. kegyhely melletti kút – 7,5 km
4. Ménfőcsanak, malomnál vendéglő, kisbolt – 5,5 km
5. Győr, Szérüskert u., KoWalter – 5,5 km
6. Győr, Széchenyi Egyetem kollégiuma, szállás – 3 km
 

Szállás: Széchenyi Egyetem kollégiuma: 1600/ - Ft; Étkezés: napközben győrújbaráti evangélikus templom udvara, este Győrben szabadon választott; Mise: 1. turnus: Győr 20.00, 2. turnus: 12.00: Győrújbarát, evangélikus istentisztelet

 
 
 

Kollégiumból indulj el a Jedlik hídon át! Annak végénél fordulj rögtön

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió