Horváth Zoltán, a megyei természetbarát szövetség elnöke, Tata sportreferense
a tatabányai Jubileum park rajthelyén nem hitt a szemének. Már kora reggel özönlött a tömeg, és akkor reménykedett, hogy meglesz az általa előre megjósolt 3-4000 nevező. A Gerecse 50 kitalálója érthetően nagyon boldog volt, amikor a nevezések lezárásakor kiderült, hogy 5022-en vágtak neki a nem könnyű megmérettetéseknek. A szintidő 50 kilométeren tizenkét óra, a 20-nál hat, míg a 10 kilométernél négy óra volt.
– Harminc éve még csak négyszáztizenöten neveztek a Gerecse 50-re, és a mai indulókkal együtt már majdnem elértük a bűvös 50 ezres határt (az eddigi résztvevők száma 49 471 – szerk.) – lekendezett Horváth Zoltán, aki még elmondta, hogy a mintegy száztagú szervezőgárda rengeteget dolgozott a napokban, a túra útvonalat újra festették, emellett tíz ellenőrzőállomást alakítottak ki. Vértestolnán szódavízzel és zsíros kenyérrel fogadták a turistákat, Tardoson és Héregen korlátlan vízvételi lehetőség állt rendelkezésre.
Horváth Zoltánt már a nap kezdetén nagy meglepetés érte, amikor a Gerecse tízek (ők tízen, akik eddig valamennyi megmérettetést teljesítettek) díszes serleget adtak át a főszervezőnek.
–Most átadjuk a serleget, mert nem biztos, hogy célba érünk. Zoli igazán megérdemli, hiszen ha főszervezőként is, de ő is részt vett valamennyi Gerecse 50-en. Ez sem akármilyen teljesítmény, nem is tudom, hogyan tudja ilyen precízen és gond nélkülien megrendezni ezeket a túrákat – mondta a vértesszőlősi Krenner Antal, és már sietett is, hogy társaival együtt harmincadszor is teljesítse az 50 kilométeres távot.
Kora délután már szállingóztak az első „fecskék” a Jubileum parkba. Volt, aki futva tette meg az utolsó métereket, volt olyan anya, aki egyéves gyerekét a hátán cipelve ért a célba. A teljesítménytúráról a kutyák ezúttal is ki voltak tiltva, ám ezt sokan nem vették komolyan. A derék ebek, némelyikük meggyötörve, együtt örült a gazdival a táv teljesítése után.
Fokozódott a jó hangulat, amikor egy vidám kis csapat ért be a célba, a tatai Kőkúti-iskola diákjainak egy kisebb csoportja.
–Mintegy harmincan jöttük szülői kísérettel, hogy a húsz kilométert megtegyük. Jól felkészültünk, alig érzünk fáradtságot – tudatta 11 éves Horváth Dominik, aki a 9 esztendős húgával, Flórával és néhány társukkal bő fél órával előbb értek célba iskolatársaiknál.
A vasvári Varga Jenőnek csodájára jártak. A 87. életévét taposó túrázó meglepően frissen ért célba.
–Ilyen remek teljesítménytúra kevés van a világon, amikor tudok, jövök és barangolok a csodálatos Gerecsében, amely mindig tud valami újat nyújtani. Egyébként Tataára is gyakran elmegyek az IVV-túrákra, lassan már hazajárok megyéjükbe – mondta a derék természetjáró.
A FANTASZTIKUS GERECSE 50
HARMINC ÉVES VARÁZSLATA
Ha április harmadik szombatja, akkor Gerecse 50 teljesítmény túra Tatabányán . És ez így megy már pontosan 30 éve!
Horváth Zoltán tatai főszervező – aki a tatai polgármesteri hivatal sportreferense és a megyei természetbarát szövetség elnöke /utóbbi véletlenül/?/ éppen 30. éve- szerint ez a nap a természetjárás ünnepe Tatabányán. Hiszen 1982 óta az ország első és máig legnépszerűbb 50 km-es teljesítmény túráján folyamatosan özönlenek a gyerekek, iskolások,felnőttek és nyugdíjasok a 10 km, a 20 km és az 50 km megtételére.
Scmidt Csapa Tatabánya polgármestere köszöntötte a 30. Gerecse-50 résztvevőit, az éppen nevezőket és a már úton lévőket, ezúttal minden korábbi rekordot megdöntött mezőny valamennyi túrázóját és a mintegy 100 rendezőjét/ Vulkán SE, Volán SE,Tatabánya Szabadidősport Szövetsége, Megyei Természetbarát Szövetség/.
5022-en /!/ vállalkoztak ezen a napon arra, hogy az 50 km-en /2.498/, a 20 km-en /1848/ és a 10 km-en /676/ túrázzanak egészségük érdekében.
A legidősebb résztvevő a 87 éves /!/ Varga Jenő bácsi Vasvárról érkezett, így aztán az indulók széles skálája kor szerint 7 évtől 87 évig terjedt. A 12 ellenőrző állomás mindegyike szeretettel és türelemmel fogadta az áradatot, adta a zsíros kenyeret, szódavizet és amíg tartott az almát. A célban az 50-esek új, négy színű csodálatos jelvényt, a 10-esek és 20-asok kitűzőt kaptak és ha fáradtan is,de boldogan kapcsolódtak be a tatabányai önkormányzat egész napos Jubileum parki rendezvény sorozat éppen aktuális programjába.
Krenner Antal aki tized magával 30.alkalommal teljesítette az 50 km-t óriási serleggel köszönte meg maga és társai nevében Horváth Zoltán főrendezőnek a szervező,rendező 3 évtizedes munkát.
Schmidt Csaba polgármester, Bereznai Csaba alpolgármester és Ablonczy Dánielné oktatási és kulturális bizottság elnöke a következő 10 túrázónak adott át kitüntető oklevelet, emlékplakettet és tárgyjutalmat akik 30.alkalommal teljesítették az 50 km-t:
Holczhacker József, Vadócz Péter és Wiszt Ferenc tatabányai, Hluchány József győri, Juhász Imre fóti, Schréder Tibor, Szabó András,Szabó Elemér és Szabó Szilárd budapesti sportembereknek.
Az ország több mint 150 helységéből jöttek Tatabányára a túrázók,hogy a három körtúra valamelyikét teljesítsék. A Jubileum Park nagyszerű rajt-célnak bizonyult minden szempontból.
Iskolás csoportok indultak Győrből,Székesfehérvárról,Szombathelyről, Komáromból, Budapestről, Oroszlányból, Dorogról,Tatáról stb., túrázók érkeztek a szomszédos országokból.
További fotók a 2011. évi Gerecse 50-ről
További fotók a 2011. évi Gerecse 50-ről
További fotók a 2011. évi Gerecse 50-ről
Harminc év alatt összesen 49.469-en indultak, 46.056-an teljesítették az 50 kilométert és ebben az adatban nincs benne a 19 éve bevezetett 10 és 20km-ek adatai.
Azt most kijelenthetjük, hogy 2012-ben a harmadik áprilisi szombaton a XXXI. Gerecse 50-en köszönthetjük az ötvenezredik indulót majd!
A 30. Gerecse 50 megünneplése igen jól sikerült, nemcsak a rekord részvétel miatt, hanem azért is, mert Tatabánya Önkormányzata egész napos kiegészítő programokkal gondoskodott a túrázók mellett a családokról is. Délelőtt 9-től este 19 óráig kispályás labdarúgás, gyerekfoci, ovis túra,játszópark,fotópályázat,rajzverseny,modellautózás,kosárlabda bemutató,felnőtt és gyermek koncertek voltak a választékok.
Schmidt Csaba Tatabánya polgármestere díszoklevéllel és ajándékkal köszönte meg Horváth Zoltán főrendezőnek 30 éves tevékenységét, aki természetesen az elismerést áthárította 100 tagú rendezői gárdájára.
Így lett a 30. Gerecse 50 igazán a természetjárás ünnepe!
Péntek Sándor
Éppen tízen vannak, akik minden alkalommal végiggyalogolták az ötven kilométert. Krenner Antal és kilenc társa – Holczhacker József, Vadócz Péter, Wiszt Ferenc (Tatabánya), Hluchány József (Győr), Juhász Imre (Fót), Schneider Tibor, Szabó András, Szabó Elemér, Szabó Szilárd (Budapest)
Kora reggeltől késő estig a gyerekeké és az őket elkísérő szülőké volt a Jubileum-park. Kispályás foci, gyerekfoci, ovis túra, játszópark, fotópályázat, rajzverseny, modellautózás, kosárlabda-bemutató, gyerek- és felnőtt koncert szerepelt a tatabányai önkormányzat támogatásával összeállított programban. Itt képtelenség volt számolgatni a résztvevők számát, ráadásul folyamatosan csatlakoztak hozzájuk a 10, 20, majd az 50 kilométert gyaloglók is. Abban mindenki egyetértett, hogy jövőre hasonlóan kellene a gyaloglást a játékkal, szórakozással összekombinálni.
GERECSE 50 - A SZÁMOK TÜKRÉBEN