Terembringások nyílt nemzetközi bajnoksága Bajon

 
A baji sportcsarnok ad otthont szeptember 19-én és 20-án a 19. Nyílt Kerékpárlabda Országos Bajnokságnak, amelyen a magyar gárdák mellett cseh, német és szlovák csapatok vesznek részt. (2014.09.07.)

A baji sportcsarnok ad otthont szeptember 19-én és 20-án a 19. Nyílt Kerékpárlabda Országos Bajnokságnak, amelyen a magyar gárdák mellett cseh, német és szlovák csapatok vesznek részt. (2014.09.07.)


 

Látványos és izgalmas csaták várható, a helyiek remélik, hogy minél jobb helyezéseket érnek a nagyon erős mezőnyben. A házigazdák, mint mindig, ezúttal sok nézőre számítanak a kétnapos viadalon.

– Minden évben részt veszünk Európa-, illetve világbajnokságokon. Tavaly a vb-n szép eredményt értünk el, a B csoport harmadik helyén végeztünk. Nálunk nagyon népszerű a kerékpárlabda, nem véletlen hogy az országos élmezőnyben foglalunk helyet – ismertette a Baj KSE Kerékpárlabda Szakosztályának a vezetője. – Utánpótlásunk is igen ígéretes, az elmúlt évben a svájci junior Európa-bajnokságon az ötödik helyen végeztek fiataljaink. Egyébként sok külföldi versenyen veszünk részt, többek között rendszeresen járunk Ausztriába, Németországba, Csehországba és Svájcba.
Toma Vilmos részletesen ismertette a baji nyílt bajnokság programját is. Szeptember 19-én (péntek) 10-től 11.30-ig  az iskolás kategóriájú csapatok mérkőznek. 13-15-től a junior korosztályúak következnek, majd 16 órától már a felnőtt gárdák küzdenek meg egymással. Másnap 10 órától ismét a felnőttek csanak össze, az ebédszünet után, 13.45-tól ismét velük folytatódik a nyílt bajnokság.

16.30-tól lesz a záró ünnepség, amelyen többek között fellépnek a híres tatai ugrókötelesek, de az Ördögbot és a Triál bemutatóját is láthatja a nagyérdemű. Befejezésként az Európa élvonalához tartozó baji művészi teremkerékpáros lányok mutatják meg tudásukat, aztán jön az ünnepélyes eredményhirdetés.

 


Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió