Jubilál a Primavera táncklub

 
A Primavera táncklub apró növendékei nemrégiben nagy sikert arattak egy városi ünnepségen. A táncegyüttes minden korosztálya az alkalomhoz illő műsort adott elő. A közönség mind a balett, mind a modern tánc világából láthatott jeleneteket. (2015.01.23.)

Az ovisok kezdő csoportja (3-4 évesek) olyan kis etűddel mutatkozott be, amelyet a tanév során tanultak. A haladó ovisok, valamint a kisiskolások is óriási lelkesedéssel és kitartással készültek, nemcsak erre a napra, hanem általában minden előadásra. A felsősök és az ifjúsági korosztály már évek óta együtt táncol, versenyez, táborozik, és ami szintén nagyon fontos, igazi összetartó baráti közösséggé formálódott. Természetesnek tartották, hogy a főleg gyerekeknek szóló műsorban ők is bemutatkoznak.

 

Érdekességnek számított, hogy a városi ünnepségen a táncokat most nem a felnőttek, hanem a táncos gyerekek konferálták be, keretet adva az ünnepi hangulatnak. A téli szünet után folytatódik a munka hiszen az együttes az idén jubilál, amely 1995-ben tartotta első vizsgabemutatóját. Így idén több nagyszabású bemutatóra is készülnek. A tehetséges és szorgalmas haladó csoport egy más fajta megmérettetések miatt is lelkesen gyakorol. Úgy, mint tavaly, 2015-ben is megpróbálnak dobogós helyezéseket elérni a tánc- és minősítő versenyeken.

Az iskola és a hozzá tartozó elfoglaltságok mellett nehéz a táncra időt szakítani Mégis sokan sikeresek primaverások közül. Az oktatók vallják, hogy a tánc a kikapcsolódás mellett, mint minden más sport, kémény munka is. Óriási segítség, hogy ebben a szülők partnerek és megértik, hogy a tánctréningek nehezek, a koreográfia, a csoportos munka nagyon sok és rendszeres gyakorlást igényel. A látványos fejlődés csak hosszú évek szorgalmas munkája során valósul meg. Aki szeretne csatlakozni a táncklubhoz, az jelentkezhet a Magyary Művelődési Központban.

A táncegyüttes művészeti vezetője Villámné Kun Veronika diplomás táncpedagógus, gyógytornász. A Prímavera táncklub kihelyezett csoportja a Hajnalcsillag Református óvodában is működik. Ennek Kajtár Maya a csoportvezetője, aki egyébként óvodapedagógus és táncpedagógus asszisztens. A táncórák helyszíne a Menner Bernáth Zeneiskola tornaterme. A haladó csoportok balettmestere Szoboszlay Csilla, a Magyar Állami Operaház és a Madách Színház volt táncosa.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió