Lelátóavató Vértessomlón

 
Német nemzetiségi gálaműsor, májfadöntés, operett est és Vértessomló-Magyar Orvosválogatott labdarúgómérkőzés is szerepelt a község falunapi programjában, a legemlékezetesebb ez alkalomból mégis annak a lelátónak az avatóünnepsége volt vasárnap, amire közel négy éve vágyott a község sportszerető lakossága. (2017.06.04)

Új lelátó Vértessomlón



Ez alkalomból szinte a megye teljes vezetése tiszteletét tette a településen, hiszen ott volt Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Kancz Csaba kormánymegbízott, Veres Zoltán megyei főjegyző és Khéner László a labdarúgó szövetség megyei igazgatója is, akiket Igó István polgármester köszöntött elsőként.
Richter Tamás egyesületi elnök foglalta össze a mintegy 17,5 millió forintos beruházást, amelynek 70%-a volt TAO-s támogatás, míg a fennmaradó rész önkormányzati hozzájárulás.
Mint elmondta, régi álom valósult meg a fedett lelátó elkészültével. 2013-ban egy sportköri megbeszélésen merült fel fejlesztési lehetőségként ennek megépítése. El is készültek a tervek azonban az akkor beadott pályázat sikertelen volt, így két évet kellett arra várni, hogy újabb lehetőség nyíljon meg – ami eredményes volt. Bár tervezési hibák adódtak időközben, és ez csúszást okozott a kivitelezésben, végül sikerült egy ütemben megépíteni a lelátót és a fedést is.
- Lehet azonban bármilyen szép pályánk és lelátónk, ha nincs színvonalas sporttartalommal kitöltve, azonban büszkén mondhatom, hogy nem kell szégyenkeznünk, amit az is bizonyít, hogy szinte minden megyei korosztályos válogatottban képviselteti magát labdarúgóival a Vértessomlói KSK – fogalmazott Richter Tamás.

 

Felavatták az új lelátót


A meghívott megyei vendégek szintén elismeréssel szóltak a község lakosságának sportszeretetéről és méltatták a beruházást, majd együtt vágták át a nemzetiszínű avatószalagot, átadva ezzel Vértessomló 17,5 milliós új büszkeségét.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió