Bükfürdőn rendezték meg a kadet, junior női és férfi párbajtőr világbajnoki előválogató versenyeket, amelyenAz OMS-Tata-Iron Trade VSE és a TSC fiataljai helytálltak. (2014.06.22.)
A kadet leány korosztályban óriási sikert ért el Gnám Tamara, aki aranyérmes lett. Ő egyébként még 3 évvel fiatalabb ennél a korosztálynál. Molnár Petra a 9. helyen zárt.
A junior fiúk mezőnyében az esélyes Esztergályos Patrik aranyérmet szerzett, Nagy Attila pedig az értékes 5. helyen végzett. A junior leányoknál Kun Anna dobogó harmadik fokára állhatott.
Tamara és Petra nehezen kezdték a csoportküzdelmeket, végül magabiztosan kerültek fel a direkt kieséses táblára, ahol határozottan meneteltek. Molnár Petra a döntőbe jutásért szenvedett vereséget a későbbi bronzérmestől. Tamara nagy hátrányból fordítva jutott a legjobb 8 közé, ahol meglepetésre minden ellenfelét legyőzve, szemtelenül fiatalon megnyerte a kadet világbajnoki válogatót. A versenyen szerepelt még Halász Evelin, Sári Emese és Kovács Éva is, ők még valamennyien fiatalabbak a kadet mezőnynél. Dicséretes, hogy mindhárman felkerültek a direkt táblára, vagyis a legjobb 32 közé jutottak.
A junior fiuk versenyében Esztergályos Patrik aranyérmet szerzett. Győzelme értékét növeli, hogy az elődöntőben és a fináléban is junior világbajnokokat vert meg, igen színvonalas mérkőzéseken.
Nagy Attila is remekül vívott, nehéz ellenfelei voltak, de könnyedén lépett túl rajtuk. A négy közé jutásért Tóth Gergely világbajnoki bronzérmestől szenvedett egytalálatos vereséget. Ötödik helye értékes azért is, mert így mindkét utóbbi vb-válogatón döntős volt. Kun Anna szintén remekül versenyzett, végig simán menetelt az elődöntőig. Ott azonban egyetlen perc kihagyás elég volt, hogy ellenfele meglépjen. Végül a hirtelen halálban szenvedett vereséget, bronzérme azonban dicséretes teljesítmény.
– A kadet és a junior vívókra most pihenő vár, ami rájuk is fér, hiszen 16 állomásból álló kvalifikációs évadon vannak túl és szeptembertől ugyanez vár rájuk – ismertette Plásztán Attila vezetőedző. – Esztergályos Patrik világbajnokunknak csak két hét pihenő jut, mert július közepétől megkezdi a felkészülést Partali Csaba irányításával a nanjingi ifjúsági olimpiára.
A világbajnoki válogatóra Hegedűs Ferenc, Plásztán Attila és Partali Csaba készítette fel jól szereplő versenyzőinket.