Kecskeméti újabb diadala

 
Budapesten rendezték a kiemelten kezelt régiós válogatottak  versenyét, amelyen a tatai Kecskeméti Martin nagy sikert ért el. Áprilisban még s 44,5 kilogrammban lett diákolimpiai bajnok, ezúttal, fogyasztása után a 43 kilósok mezőnyében indult. (2015.05.25.)  

 

Martin meggyőző bunyóval bizonyította, hogy ebben a súlycsoportban is ő a legjobb.

 

Minden ellenfelét magabiztosan, látványos ökölvívást bemutatva verte.
Teljesítményét a szakmai zsűri – amely szakfelügyelő és a válogatott edzőkből állt – is elismerte teljesítményét, őt választották a verseny legtechnikásabb ökölvívójának.


– Nekünk edzőknek is nagy elismerés ez, mert munkánkat is értékelték, megerősítettek abban, hogy jó úton haladunk az oktatásban. Kuzma Csaba kollégámmal közösen a technikai elemek gyakorlását helyezzük előtérbe  és nem az erőbunyót. Szavaival élve: a bokszot játszani kell! – mondta Flórián Béla a tataiak vezetőedzője a nagy siker után.


A versenyre meghívást kapott Kecskeméti Ronald is, aki a diákolimpián ezüstérmes volt, ám sajnálatos sérülése még nem jött teljesen rendbe, így a tatai szakvezetők nem kockáztatták indulását. Ronald majd a júniusi versenyen bizonyíthat.

Péntek Sándor 

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió