A TSC egykori kiváló öklözője, majd edzője, bírója és vezetője volt Richter Tibor, aki a sport iránti elkötelezettségével és odaadásával a mai fiataloknak is például szolgálhat. Az emlékére rendezett II. ökölvívó tornán, ezt a szellemiséget is szerették volna a rendezők átadni a megjelentek számára. (2014.04.10.)

Tatabányán, az ökölvívó edzőteremben szép számú közönség előtt 20 pár küzdött meg az aranyéremért. A mérkőző párok Siska Finuccsi által szerzett hivatalos szakosztályi indulójára (címe: Adj bele mindent!) vonultak be a kötelek közé. A bevonulást követően Sámuel Botond a TSC elnöke üdvözölte a jelenlévőket és elismerő szavai után megnyitotta a versenyt.
A versenyzők 8 csapat színeit képviselték, ezek voltak: Kőbánya, Paks, Tata, Székesfehérvár, Oroszlány, Honvéd Sas-hegy, Csepel és nem utolsósorban a TSC csapata. A serdülő korcsoporttól a felnőtt korcsoportig, kezdők és rutinos versenyzők, mind látványos, küzdelmes mérkőzésekkel szórakoztatták a közönséget.
Rózsa András és Berki Károly tanítványai: Bihari Ferenc, Magyarcsik Benjamin, Varga Béla, Mészáros Zoltán.
Kalló László és Kardos József versenyzői: Lévai Zsolt, Szeibert Lilla, Óvári Martin, Bukicz Tibor, Benke János, Váradi Renátó, Bugyi József. A legjobb hazai versenyzőnek járó díjat Szeibert Lilla vehette át.
Bíróként a szabályos lefolytatást felügyelték: Gaál Tibor, Kovács Károly, Krakovszky János, Dubszky Imre, valamint Tatabányáról Udvari Attila, Babai Sándor, Csokor Zoltán.