Hornyák Péter „tatabányai” lesz

 
Ismét válogatott játékost szerződtetett a Grundfos Tatabánya Kézilabda Club. A nyártól, két évig minket erősít Hornyák Péter, a válogatott jobbszélsője, aki Balatonfüredről érkezik.(2019.02.25)

- Marosi László, a klub elnöke kereste meg a menedzseremet azzal, hogy szívesen látna a kék-fehéreknél – mondta a válogatott szélső. – Szimpatikus volt az ajánlata, és az az elképzelés is tetszett, hogy sok fiatal, magyar játékossal játszhatok majd egy csapatban.
A Grundfos Tatabánya KC új szerzeménye eddig 33-szor szerepelt a nemzeti csapatban, és 54-szer vette be az ellenfelek hálóját.
– Karrierem szempontjából egyértelmű előrelépést jelent, hogy ide igazolok – emelte ki Péter. – Új csapatommal szeretnék minél „magasabbra” jutni, illetve ehhez minél többet igyekszem majd magam is hozzátenni. Bartucz Laci, az egyik legjobb barátom. Tőle is érdeklődtem az átigazolásom ügyében. Ő pedig csak pozitívumokat mondott mind az itteni közösségről, az öltözőn belüli hangulatról, a szurkolókról és nem utolsó sorban Matics mesterről. Sőt, még a szintén Tatabányára készülő Balogh Zsoltival is váltottam néhány szót, és ő is csak dicsérölég nyilatkozott a Grundfos KC jövőbeni céljairól, terveiről.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió