I. világháborús kerékpár emléktúra Komáromban

 
Szeptember 23-án több tekintetben egyedülálló – 1 városban, 2 országban, 15 I. világháborús emlékhely érintésével, 19 magyar és szlovákiai magyar egyesület, polgári társulás, intézmény közreműködésével zajló – kerékpáros teljesítménytúrára várunk felső tagozatos és középiskolás csoportokat, családokat és egyéni résztvevőket a Duna két partjáról Komáromba. A résztvevők két 27 és egy 14 km-es túra közül választhatnak. (2017.09.08)

Az út során felkeresik Észak- és Dél-Komárom legszebb emlékhelyeit, műemlékeit, ahol szakavatott önkéntesektől történelmi, helytörténeti, kulturális ismereteket, információkat kapnak. A részvétel ingyenes, a teljesítést névre szóló oklevél bizonyítja. A 15 főnél nagyobb előjelentkező csoportok egy tortát is kapnak. A rendezvény védnökei: Dr. Kreft-Horváth Loránd és PhDr. Knirs Imre, Dél és Észak-Komárom alpolgármesterei.

A rendezvényt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium „Kerékpárral 7 határon át” programja támogatja és kapcsolódik az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap rendezvénysorozathoz is.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió