Tempós sikerek az VI. Erzsébet Kupán

 
Április utolsó hétvégéjén Soroksáron rendeztek nemzetközi versenyt, ahol összemérhették erejüket az utánpótlás neveléssel foglalkozó klubok, illetve versenylehetőséget kaptak a rutinos versenyzők is. A megnyitóra öt ország közel ötszáz indulója sorakozott fel. (2017.05.03)

VI. Erzsébet Kupa
 
Filep Imre hét danos mester elmondta, tanítványait elsősorban a rutinszerzés miatt indította el, ugyanakkor a verseny a magyar bajnokság, illetve a novemberben Romániában rendezendő Fudokan világbajnokság selejtezője is volt.
 
Eredmények:

Csajághy Levente:  kumite, 3. hely
Köteles Ákos: kata, 1. hely  
Laszlô Patrik Adalbert: kumite, 3. hely
Pataki Bence: kata, 3. hely, kumite, 3. hely, kumite, 2. hely
Rigla Regina Amarilla: 3 kumite, 3. hely

A mester hozzátette, a megszerzett hét érem szép eredmény, fontos azonban kiemelni, hogy az egyesület továbbra sem a szűk versenyzői gárda kinevelését tűzi ki célul, hanem a helyes életmódra való nevelésen, az önfegyelem, a figyelem és a kitartás megtanításán van a fő hangsúly.
 
Aki kedvet érez ehhez a kiváló sportághoz az a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskolában szerdánként 15.30-tól 16.30-ig, a Szönyi Bozsik József Általános Iskolában pedig péntek délutánonként ismerkedhet a karatéval.

Edzésekre, a központi teremben (2900, Komárom, Lehár Ferenc u. 7.) a foglalkozások időpontjában, vagy a 06-20-564-41-42-es telefonszámon lehet jelentkezni. Az edzések időpontjai: hétfő-kedd- szerda-csütörtök 17.00 órától 18.00 óráig.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió