A karatékák legújabb sikereiről

 
Sikeres szezont tudhatnak maguk mögött a Den shin dojo karatékái, hiszen a különféle versenyeken 50 érmet szereztek. Egy pár hetes pihenő után újra megkezdték a felkészülést az idei versenyekre, és remekül halad tehetséggondozó programjuk is, amibe várják a fiatalok jelentkezését. (2016.09.28.)

Tempo Karate Klub - Komárom

Filep Imre mestertől megtudtuk, hogy a tavalyi versenyszezon májusban zárult, majd pár hetes pihenőt tartva júliusban elindult a felkészülés és az új tagok toborzása.

- A tehetséggondozó programunk egyrészt a 9 év alattiaknak és a 10 év felettieknek szól. Hétfőn és szerdán a régebbi tanítványoknak tartunk edzést, kedden és csütörtökön pedig az újakat várjuk. Jöhetnek a szülők is, ők, ha kedvet kapnak szintén beállhatnak edzeni - mondta Filep Imre. A mestertől megtudtuk azt is, hogy jelenleg száz tagja van a dojonak, de zajlanak edzések a Feszty iskolában és az észak-komáromi Eötvösben, októbertől pedig a Bozsikban is lehetőség lesz karatézni tanulni. A 2020-as olimpián a karate már teljes jogú sportágnak számít majd, így azon akár a komáromi versenyzők is indulhatnak.

Októberben Mosonmagyaróváron országos versenyen, majd novemberben diákolimpián mérettetik meg magukat a Den shin dojo sportolói.

(forrás: komarom.hu)

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió