Egészségnap a tatai diákotthonban

 
A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) a FÉKEMSZ-szel közösen tartotta tavaszi sport és egészség napját a tatai Új úti Általános Iskola tornatermében és szabadtéri pályáin.

A Komárom-Eszregom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ) a FÉKEMSZ-szel közösen tartotta tavaszi sport és egészség napját a tatai Új úti Általános Iskola tornatermében és szabadtéri pályáin.

 

 Több tagszervezet is nagy létszámban vett részt a rendezvényen, amelyen a közös jógás bemelegítés után különböző sportágakat próbálhattak ki a diákok. Választhattak a (csörgőlabda, a lovaglás, az íjászat között, de vetélkedhettek kispályás labdarúgásban, asztaliteniszben és bocciában.

Szabó Ferenc, a FÉKEMSZ elnöke elmondta, hogy a rendezvény – amely TÁMOP-pályázat segítségével valósult meg – elérte célját. A vidám, közös sportoláson volt a hangsúly és a mozgás örömén, amit minden fiatalnak napi „szükségleté” kell eltárolnia magában. A mozgás örömén túl ajándékot is kaptak az esemény résztvevői.


Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió