Támogatják a szövetséget

 
Tatán, a városháza dísztermében a KEM SZÖSZ (Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége) és Tata Önkormányzata sajtótájékoztató keretében írt alá öt évre szóló együttműködési megállapodást, amely alapján a szövetség hozzájárul a város kiemelt sportrendezvényeihez, az önkormányzat pedig infrastrukturális támogatást biztosít a Gerecse 50 túrák megrendezéséhez.

A helyszínen Michl József polgármester tájékoztatójában felelevenítette, hogy tavaly decemberben a sportlétesítmények fejlesztésének területén való kimagasló munkájáért tüntették ki Tata Város Önkormányzatát. A Sportlétesítményekért Emlékdíj-, amelyet a Magyar Sportok Házában vett át a városvezető – közösségek, szervezetek díja, melyet azoknak ítélnek oda,  akik sokat tettek azért, hogy a sportolási feltételek jobbak legyenek, s a sportlétesítmények fejlesztése érdekében kiemelkedő munkát végeztek. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a város mindent megtesz azért, hogy ne csak jó sportolóink legyenek, hanem a munkájukhoz szükséges infrastruktúránk is - nyilatkozta a polgármester, aki hozzátette: ebben az esztendőben várhatóan átadják a sportcsarnokot a Kőkúti iskola mellett, s ezzel olyan új intézménnyel bővül a tatai sportélet, ami mindenki örömét szolgálja majd. 2016-ban is kiemelten fontos lesz az a cél, hogy Tatán minden gyerek az iskolai órákon túl sportoljon, vagy valamilyen művészetet tanuljon. Éppen ezért fontos, hogy a munkánkban további szövetségeseink legyenek. Michl József elmondta azt is, hogy a kiváló eredményeket elérő sportolók számára megalkotott ösztöndíj rendszerben, jelenleg már négy kiemelkedő válogatott kerettagot támogat a város havi 40.000 forintos ösztöndíjjal.

A versenynaptárt az előző esztendők mintájára állították össze idén is, ebből a polgármester kiemelte az idei minimarathont és a Nagy Sportágválasztót. Ez utóbbi szolgálja azt a célt is, hogy a tatai gyerekek még többet találkozzanak a sporttal, és lehetőség szerint akár igazolt klubtagként vegyenek részt a város sportéletében.

Horváthy Lóránt KEM SZÖSZ elnök a sajtótájékoztatón két mérföldkövet emelt ki a Gerecse 50 történetéből. Az első az volt, amikor a verseny emblémáját és rendezési jogát levédték, hiszen a döntés azóta is garantálja a rendezvény hosszú távú és biztonságos megrendezését. A másik ilyen mérföldkő pedig az volt, amikor a verseny eljött Tatára is, aminek szintén nagy jelentősége van, mert a Gerecse 50 így nemcsak Tatabányához, hanem Tatához is kapcsolódik. A szövetség elnöke elmondta azt is, hogy intenzíven dolgoznak a kemsport.hu weboldalon, ahol mind a két település sporteseményei folyamatosan megjelennek naprakész, részletes tudósításokkal.

Horváth Zoltán, a KEMSZÖSZ Szabadidősport és Természetbarát Szövetség    elnöke szerint nagyon fontos, hogy olyan programot tudjanak kínálni, amely kiszámítható minden korosztály számára, ezért fontosak az olyan megállapodások, mint amelyet a Tatai Önkormányzattal is aláírtak.  Igény van a természetjárásra és a szabadidős sportokra, s ezért olyan partnereket kell találni, amelyek képesek megteremteni a szükséges feltételeket.  Ilyen a Magyar Természetjáró Szövetség, Tatabánya, és Tata városa is-tette hozzá Horváth Zoltán.

A sajtótájékoztatón Bencsik János országgyűlési képviselő kiemelte, hogy a Gerecse 50 megrendezéséhez immáron Tata is társult és kötelezettséget vállalt, így a jó szervezőkészség, az erő, a szép táj, kiegészülve az épített örökségünkkel, az egyre nagyobb számban való részvételt is fogja biztosítani a teljesítménytúrán. A Gerecse 50 sikere azt is bizonyítja, hogy a szándék, a megfelelő célok meghatározása, a szükséges tudás elsajátítása és a szorgalmas munka hozza meg mindig az előrelépést. Ha valamit hosszú távra gondolunk és hosszú távon is akarunk csinálni, akkor egészen apró mozdulatokkal lehet megalapozni, olyanokkal, mint ez a megállapodás, amihez gratulálok-nyilatkozta Bencsik János.

Az öt évre szóló megállapodás alapján városunk önkormányzata vállalja, hogy  2016 és 2020 között a minden év áprilisának 3. szombatján megrendezésre kerülő Gerecse 50 túra lebonyolításához infrastrukturális segítséget nyújt, valamint  minden évben Tata kiemelt rendezvényei között szerepelteti a Gerecse 50 programját. A KEM SZÖSZ a megállapodás értelmében pedig azon túl, hogy a Gerecse 50 túra teljes szakmai feladatát szakszerűen, a biztonságra kiemelt figyelemmel szervezi meg és bonyolítja le, 2016 és 2020 között évente  támogatást nyújt Tata kiemelt sportrendezvényeinek díjazására. A támogatott kiemelt rendezvények: a Tatai Minimarathon, a tavaszi és őszi Tó-futás, a Tata-Agostyán emlékfutás, a Szilveszteri futás, és a Tavaszi túra – Világ Gyalogló Nap.

A sajtótájékoztató végén Tompa Andor sportreferens az idei eseménynaptárról szólva elmondta, hogy az első nagyszabású tatai sportesemény 2015 legjobb sportolóinak díjazása lesz februárban, amikor közel háromszázan kapnak majd kitüntetést. Emellett ebben az évben számos testvérvárosokkal közös sportos esemény is lesz, például a hagyományos gerlingeni futóverseny, a Tata-Szőgyén Sportnap és kerékpártúra, egy szovátai futóverseny, és természetesen valamennyi testvérvárosunk meghívást kap a Minimarathonra is.

 

 

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió