Rajna-pfalzi vendégek

 
39 tagú német delegációt látott vendégül az MLSZ Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága. Az edzések mellett látogatást tettek a Balatonon, szurkolhattak a Ferencváros–MTK mérkőzésen, illetve egy nemzetközi labdarúgó tornán is összemérték tudásukat a mieinkkel. (2015.08.21.)

Az MLSZ Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának vendégei voltak egy hétig a német Rajnai Labdarúgó Szövetség U14 és U15-ös válogatott gyerekei valamint nyolc fős delegációja. Az igazgatóság nagyon tartalmas programot állított össze számukra, amelynek a középpontjában természetesen a labdarúgás állt. A harminckilenc fős delegációt Komáromban szállásolták el.

A vendégeket Hoffmann József, Csák Albert és Horváth Gyula elnökségi tag  köszöntötte Magyarországon. A német kapcsolat huszonhárom éve működik, a Solymos Tibor és Buzánszky Jenő segítségével életre hívott együttműködés azóta is virágzik. A már több mint két évtizede tartó partnerkapcsolat fenntartásában nagy szerepe volt Hoffmann József volt megyei főtitkárnak. A napi edzéspenzumok mellett kikapcsolódásként több alkalommal fürdőzhettek a komáromi gyógyfürdőben, ami nagy élményt jelentett a fiataloknak.

Szombaton a Ferencváros–MTK NB I-es bajnoki labdarúgó mérkőzésen  vettek részt az új Groupama Arénában, ahol a honfitársuk, Thomas Doll vezette Ferencváros 2-0-ra nyert az MTK ellen.

Aztán Telkibe, az MLSZ edzőközpontjába látogattak a németek, ahol a létesítmény megtekintése mellett találkoztak és beszéltek Bernd Storckkal, a magyar válogatott német szövetségi kapitányával. Bernd Storck és Peter Lipkowski delegációvezető Telkiben

Nemzetközi Labdarúgó Torna is szerepelt a programban, ahol a hazai Komárom-Esztergom megyei válogatottak és a német korosztályos csapatok mellett Fejér és Veszprém megye legjobbjai mérték össze tudásukat a komáromi Czibor Sporttelepen. Mindkét korosztályban a németek nyertek.
A hét derekán megnézték a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát, délután pedig Csák Albert az MLSZ megyei munkatársa mutatta meg Budapest nevezetességeit.

Csütörtökön balatoni túra szerepelt a programban. Az idő nem volt tökéletes, de a vitorlázás kárpótolta a németeket. Péntek délelőtt közös edzés volt, ahol a Komárom-Esztergom megyei válogatott gyerekek együtt edzettek a német gyerekekkel. 
A pénteki ebéd után dr. Kancz Csaba megyei MLSZ-elnök,  Khéner László megyei igazgató, Csák Albert grassroots koordinátor és Hoffmann József búcsúztatta a rajna-pfalzi delegációt.

A jól működő kapcsolatot mutatja, hogy a következő évben a Komárom-Esztergomi megyei U14 és U15-ös csapatok töltenek egy hetet Rajna-Pfalzban.

 

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió