Labdarúgás: Rajnai fiatalok megyénkben

 
Éppen 15 esztendőre tekint vissza az a partnerkapcsolat, melynek keretében élményekkel teli napokat töltöttek megyénkben azok a fiatalok, akik a Rajnai Labdarúgó Szövetség képviseletében hozzánk látogattak. A vendégek többek között részt vettek a hagyományos Czibor Zioltán-emléktornán is. Felvételünkön: együtt a megyei válogatott a rajnai fiatalokkal. (2007.08. 22.)  
Augusztus 9-én reggel Herbert Kommer elnökségi tag és Matthias Weber volt alelnök vezetésével két válogatott – 92-es és 93-as – érkezett, amelyek barátságos meccseket játszottak megyénk hasonló korú fiataljaival, illetve részt vettek a Czibor Zoltán tiszteletére rendezett 3. nemzetközi emléktornán.
A Komárom-Esztergom Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkára, Imrő János színes és feszes programot állított össze a vendégek részére, melyben a budapesti városnézéstől a balatoni kirándulásig sok minden szerepelt.
***
Augusztus 10-én, pénteken nagy esőzés fogadta a 3. „Czibor Zoltán” Nemzetközi Emléktornán részt vevő valamennyi csapatot. Úgy nézett ki, hogy még az is előfordulhat, hogy el kell halasztani a mérkőzéseket. Szerencsére az égiek megkegyelmeztek a szervezőknek és helyszínenként 4-4 mérkőzést meg lehetett rendezni. A 93-as születésű fiúk Kecskéden, míg a 92-sek Vértessomlón futballoztak a helyi sportegyesületek jóvoltából.
A tornán a Rajnai LSZ, a Galánta Körzeti LSZ, a Pest Megyei LSZ és Komárom-Esztergom Megyei LSZ utánpótlás válogatott csapatai vettek részt.
A „Czibor Zoltán” emléktorna eredményei:
 
 
93-as születésű fiúk
 
KEMLSZ - Galántai KLSZ 1 – 0
Rajnai LSZ - Pest MLSZ 1 – 1
Büntetőkkel a német csapat nyert.
Délután a a két vesztes és a két győztes játszott egymással a végső helyezésekért.
 
Pest MLSZ - Galántai KLSZ 2 – 1
Rajnai LSZ - KEMLSZ 3 – 0
 
1. Rajnai LSZ
2. KEMLSZ
3. Pest MLSZ
4. Galántai KLSZ
 
A torna legjobb játékosa:     Szatmári Patrik     /Pest/
A torna legjobb kapusa:       Steffen Deuster    /Rajna/
 
 
92-es születésű fiúk
KEMLSZ - Galántai KLSZ 3 – 0 
Rajnai LSZ - Pest MLSZ 1 – 1
Büntetőkkel a Pest megyei csapat nyert.
 
Rajnai LSZ - Galántai KLSZ                                    10 – 0
Pest MLSZ - KEMLSZ 2 – 0
 
1. Pest MLSZ
2. KEMLSZ
3. Rajnai LSZ
4. Galántai KLSZ
A torna legjobb játékosa:     Christ Marcel      /Rajna/
A torna legjobb kapusa:       Kovács Bence     /Kom-Egom/
 
Az eredményhirdetés a kecskédi kultúrház nagytermében volt, melynek során a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat támogatása révén vásárolt serlegeket, érmeket és különdíjakat adta át Grúber Zoltán kecskédi polgármester, Hartman József alpolgármester és Herbert Kommer delegációvezető. A rendezvény befejezéseként a kecskédi néptáncosok bemutatója aratott nagy sikert a vendégek körében.
 
A Komárom-Esztergom Megyei Labdarúgó Szövetség Elnöksége köszönetet mond a torna szervezésében és lebonyolításában nyújtott segítségéért a következő szervezeteknek:
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat
Környe Községi Önkormányzat
Kecskéd Községi Önkormányzat
Vértessomló Községi Önkormányzat
Környe SE
Vértessomlói KSE
Kecskéd KSK
SPORTBUSZ személyszállító vállalkozás
 
***
Pénteken, augusztus 11-én a rajnaiak programjában budapesti városnézés szerepelt.
Először, stílusosan a Puskás Ferenc stadionba látogattak el a vendégek.
A következő útjuk a Hősök terére vezetett, ahol megcsodálhatták az emlékmű és szobor együttes lenyűgöző látványát.
Majd a budapesti program a Halászbástyán folytatódott, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik fővárosunkra. Végezetül a német fiatalok és vezetőik egy nagy sétát tettek a Váci utcában.
Rövid buszozás után a Zsámbéki SK látta vendégül megyénk és a németek válogatott csapatait. Dlután 16.00 órától a 93-as csapatok csaptak össze, amely összecsapás igen balul sült el a magyar fiatalok számára. A vendégek igen hamar megtörték a mieink ellenállását és a mérkőzés végén már számolatlanul rúgták a gólokat kapusunk hálójába. Végezetül a Rajnai
LSZ válogatottja 10 – 0 arányban jobbnak bizonyult gárdánknál. Sajnos a jövőben lesz min javítani a fiúknak.
 
 
 
A második mérkőzésen egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, ugyanis a 92-es fiaink jól összekapták magukat és összeszedetten, nagyon harciasan játszottak. A meccs végeredménye 1 – 1 arányú igazságos döntetlennel lett.
 
 ***
Vasárnap délelőtt a szakadó eső ellenére a németek busza elindult Siófokra. Szerencsére mire a Balaton-parti városban a hajóállomás közelében leparkolt a jármű, addigra alább hagyott az esőzuhatag, így a mólón összeállhatott a társaság egy fényképre.
A rövid séta után autóbuszos városnézés következett, ami egy gyorséttermi ebéddel zárult le.
A fiúk nagy étvággyal fogyasztották a minden országban egyformán ismert ételt.
A német vendégek további útja a vízen át vezetett, természetesen egy komphajó fedélzetén.
Balatonfüred sem maradt ki az utazók programjából.
     
Vasárnap este ünnepi vacsorával zárult partnereink magyarországi látogatása.
Az ünnepi vacsora után a rajnaiak és megyénk sportvezetői ajándékokkal és forró kézszorításokkal búcsúztak el egymástól és kifejezték óhajukat a 15 éves partnerkapcsolat folytatására!
 
A Komárom-Esztergom Megyei Labdarúgó Szövetség Elnöksége köszönetet mond a vendégek fogadása terén még segítséget nyújtó sportegyesületeknek:
- a Zsámbéki SK-nak,
- a Süttői SC-nek,
- a Dunaszentmiklósi KSE-nek,
- valamint mindazon egyesületeknek , amelyek játékosai megyénk válogatottjaiban
 szerepeltek.
Az elnökség kifejezi elismerését a komáromi Juno Hotel vezetőjének, Beigelbeck Attilának, a vendégek fogadása terén nyújtott színvonalas szolgáltatásokért.
 
 
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió