A tokodiak 1940 nyarán jutottak fel az első osztályba, és a tizennégy csapatos élvonal üde színfoltjaként hét forduló után még úgy is ragyogóan tartották magukat, hogy saját pályájuk alig felelt meg az akkoriban azért a maihoz nem mérhető igényeknek. Stabil középcsapatként várták a Törekvést. Ekkorra azonban már nem játszhattak a fellegvárukban, a tőlük kilenc kilométerre lévő Esztergomba, az ottani MOVE sporttelepére voltak kénytelenek vinni a Törekvés elleni összecsapást.
Igen ám, de ha a tokodi pályával gondok voltak, mit szóljunk az esztergomihoz? Október 27-én 1500-an látták, amint a két együttes kifut a „füves, felázott talajú, szokatlanul kisméretű” pályára. A Tokod nagyszerűen játszott, a Törekvés csak 4:0 után tudott szépíteni – mégsem erről maradt emlékezetes a meccs, hanem arról, ami a 85. percben történt: „A Törekvés rúg szögletet. Zörgő a jobb kapufához áll, valószínűleg azért, hogy a kapufát kidöntse. Barak még jobban vigyáz a kapufára, mint a labdára s noha már a szögletet rúgják, a tokodi kapus Zörgőt igyekszik eltávolítani a kapufától. Közben Tasnády Ferenc, a Törekvés intézője nekitámaszkodik a kapufának, mire az összedűl. Óriási izgalom támad. A közönség berohan és Tasnádyt jól helybenhagyják. A Törekvés- és a Tokod-játékosok egyesült erővel igyekeznek a közönség haragjától megóvni Tasnádyt. Nem sikerül... Tasnádyt később a mentők viszik el.
Tasnády valójában József, a történethez pedig hozzátartozik, hogy az ominózus kapufával végig gondok voltak, dr. Horváth József játékvezető például utólag így emlékezett vissza az esetre: „Az egész mérkőzés alatt imádkoztam, hogy ki ne dőljön a kapufa. Ha Tasnády nem támaszkodik a kapufának, le lehetett volna játszani a mérkőzést...”
Akárhogyan is van, abban mindenki egyetért, hogy a kapufa botrányos állapotban várta, hogy egyszer kidőlhessen, a korhadt fadarabot már az első félidőben is csak Jóisten tartotta egyben, a folytatásban pedig a magabiztos játékkal vezető tokodiak szabályosan a testükkel óvták, nehogy valamelyik Törekvés-játékos kidöntse. Az intézőre azonban már ők sem tudtak figyelni.
A sportsajtó természetesen lubickolt a nem mindennapos történetben, a Nemzeti Sport állandó humorrovata, a BÖK ontotta magából a Tasnádyval és a kapufával kapcsolatos élceket. Íme, ezekből néhány:
A mérkőzésre Esztergomba utazott Törekvés-szurkolók természetesen azért szurkoltak, hogy dőljön ki a kapufa. Amikor Pusztai gólt lőtt, az egyik így sóhajtott fel: – Ezt a balszerencsét! Máskor az ilyen lövés kapufára ment...”
Törekvés-szurkolók mondták: – Hiába. Nem megy a csapatnak a góllövés. No és hogyan rúgott akkor Pusztai gólt? – Akkor már Barak csak arra vigyázott, hogy kapufára ne menjen a lövés...”
Hogy miért volt korhadt az esztergomi kapufa, azt az egyik helybeli sportember így magyarázta: – A nagy árvíz idején kétszer is elöntötte a Duna a pályát. Ez természetesen nem tett jót a kapufa erőnlétének...”
A sportnapilap az eset utólagos felgöngyölítésében mindenekelőtt dr. Horváth játékvezető védelmére kelt, aki a mérkőzés előtt átvizsgálta a kapukat, ám a szépen fehérre festett kapufákon természetesen kívülről nem láthatta, hogy belül korhadtak. Mígnem a második félidő elején az egyik csatár véletlenül megnyomta a kapufát, és az egy reccsenéssel dőlni kezdett...
„Visszanyomták a kaput az eredeti helyzetébe, sőt a segédedző hátulról a jobb kapufát botokkal meg is támasztotta. A játékvezető egyelőre nem avatkozott bele, mert a labda a Törekvés kapuja előtt tanyázott ekkor. Néhány perc múlva azonban odament a megtámasztott kapuhoz, kihúzta a támasztékot, mire mindenki figyelte, hogy eldől-e a kapufa, vagy sem. A kapu nem dőlt el, s mivel a játékvezető úgy találta, hogy a kapu még használható, tovább vezette a mérkőzést. A kapufa kissé hátrahajlott, kihajlott a játéktérről.”
Ettől kezdve a fölényesen vezető tokodiak érthető gonddal őrködtek azon, hogy ne szakadjon félbe a találkozó, de mint tudjuk, nem jártak sikerrel. A felbőszült tokodi szurkolók berohantak (csak egy drót választotta el a pályát a lelátótól, nem volt nehéz dolguk), Tasnádyt ütötték, ahol érték, egyikük például éppen azzal a bottal, amelyikkel Gárdonyi a kaput akarta kitámasztani. Az ütlegekből kijutott a Törekvés gólját jegyző Pusztainak is, aki Tasnády segítségére sietett, a rendőrök végül csak kardlappal tudtak rendet teremteni. Horváth dr. pedig azzal csillapította le a tömeget, hogy úgysem semmisítik meg a mérkőzés eredményét.
A játékvezető azt is elmesélte, hogy miután az esztergomi pálya egyáltalán nem volt NB I-es mérkőzésekre hitelesítve, ezt a munkát is neki kellett a kezdő sípszó előtt elvégeznie. „A mérkőzés előtt megvizsgáltam a pályát, leléptem a hosszát és a szélességét, megvizsgáltam, hogy jó helyen van-e a 11-es pont, stb. A kapukat is megvizsgáltam, azt természetesen akkor nem lehetett megállapítani, hogy korhadtak. Egy hibát vettem észre, mégpedig azt, hogy a háló – »hasas«. Szóltam egy rendezőnek, aki azt mondta, hogy Tokodról hoznak hálót. Sajnos, nem hoztak.”
Amikor a derék bíró észlelte az első jeleket a kapufa megrogyására, eltávolította a támasztékokat és úgy találta, hogy a kapufa még bírja, legfeljebb kissé kihajlik a játéktérről. „Alaposan korhadt volt, de én úgy láttam, hogy volt valami ép rész a középen, amely még tartotta.”
A Horváth dr.-ral együtt utazó Deák játékvezető, aki az előmérkőzést vezette, hozzátette: „Ha Horváth doktor úr lefújja a mérkőzést a kapufa félig való kidőlése után, akkor őt verik agyon a szurkolók.”
Természetesen Tasnády, a botrány cselekvő, egyben szenvedő szereplője is megszólalt az ügyben. „Ilyen kapuval játszani életveszélyes volt, s ha például a tokodi kapus nem lett volna hajlandó ilyen kapuban védeni, nem lehetett volna semmit sem szólni, mert a kapu bármelyik pillanatban a fejére eshetett volna.”
Jó magyar szokás szerint Tasnády persze nem állt meg a kapufánál, szinte ömlött belőle a panasz. Először is nem voltak öltözők („A mérkőzés előtt megmondtam a tokodiaknak, hogy ezt nem vesszük észre...”), egy kismotorverseny miatt csaknem félórás szünetet tartottak, „miközben a játékosok szabad ég alatt ácsorogtak átizzadva, felhevülve”, és nemcsak a kapufa, de a háló is botrányos állapotban volt. A Törekvés meg is óvta a meccset, „mert nem volt két hitelesített labda a pályán s amikor az egyiket túlrúgták a kerítésen a folyóba, valami ócska tökkel játszottunk tovább, amíg a labda vissza nem került.”
Tasnády szerint „orvos sem volt a pályán, pedig erre nagy szükségem lett volna éppen nekem. De azt hiszem, akkor is szükség lett volna, ha játék közben dől össze a kapu és valakire ráesik.”
Sokat nem várt az MLSZ arra, hogy megtárgyalja az ügyet. Az MLSZ élére 1939 nyarán kinevezett miniszteri biztos, Gidófalvy Pál gyorsan beidézte a szövetségbe a Törekvés és a Tokod képviselőjét, valamint Horváth János dr. játékvezetőt. A vége az lett, hogy a mérkőzés végeredményét 4:1-gyel a Tokod javára jóváhagyták, Tasnády viszont rendkívül súlyos, egyéves eltiltást kapott mindennemű sporttal kapcsolatos tevékenységtől. (A Törekvés képviselői még hetekkel később is kegyelemért könyörögtek, végül fellebbezésük az év végén sikerrel járt.)
A Nemzeti Sport odáig ment, hogy magát a kapufát is idézte a szomorú esettel kapcsolatban: „Lelkesen, súlyos sérülésem ellenére is végig akartam küzdeni a mérkőzést. Más ilyen helyzetben már régen levonult volna. Én pedig ott maradtam. A tokodi játékosok bajtársi szellemben vigyáztak rám, a Törekvés-játékosok azonban továbbra is testi épségemre pályáztak. Végül aztán mi történt? Nem elég, hogy a szövetség nem támogatja a kiöregedett vidéki kapufákat, Tasnády szabálytalanul a földre döntött úgy, hogy nem is tudtam fölkelni.”
A kapufát illetően, lám, mégiscsak igaza volt Hofinak, aki jó harminc évvel később megtalálta a magyar futballkudarcok első számú felelősét: „Az a hülye akác, az...”
EMLÉKEZTETŐ
Tokod–Törekvés 4:1 (2:0)
1940., október 27., Esztergom, NB I, 8. forduló
MOVE-pálya, 1500 néző. Vezette: dr. Horváth
Tokod: Barak – Kecskés, Berta – Harsányi I, Mészáros, Varga – Pozsonyi, Harsányi II, Nagy, Hevesi, Tóth. Edző: Tóth Béla
Törekvés: Kiss – Lőrinczy, Bánkút – Szűcs, Roják, Tagányi – Pusztai, Zörgő, Palatínus, Déri, Dóri. Edző: Wéber Lajos
Gólok: Harsányi II (14., 67.), Nagy (33., 70.), illetve Pusztai (81.)
Forrás: nemzetisport.hu
