A Tata-tóvárosi Vízisport Egylet, a Komárom-Esztergom Megyei Evezős Szövetség és a Magyar Evezős Szövetség Sportfejlesztési és Utánpótlás Bizottsága az Öreg-tavon rendezte meg a Víz-Zene-Virág Fesztivál nyitó programjaként a XI. Tatai Regatta és ranglista versenyt. (2010.06.27.)
Gyanús felhők gyülekeztek az Öreg-tó felett, félő volt, hogy a kiadósnak ígérkező égi áldás a szép hagyományokkal rendelkező verseny rovására meg. Aztán az egyre aktívabban fújó szél megoldotta a problémát, a felhők „szétestek”, ám az erősödő szél az evezősöknek okozott nehézséget. Nehéz volt tartani az irányt, és voltak olyan esetek, amikor a hajó áttért a másik „csapásába. Sajnálatos módon így járt pórul az aranyéremre is esélyes Yolanda Dawson, Mótyán Andrea kétpárevezős egység. A tataiakon kívül az Esztergomi HE evezősei vettek részt a viadalon.
Domonkos Ágnes, a Komárom-Esztergom Megyei Evezős Szövetség elnöke, aki egyben a Tata-tóvárosi Vízisport Egylet edzője is, elégedetten szemlélte az eseményeket, miközben ő konferálta be hangosbemondón az indulókat valamint a végeredményeket.
– Tizenhárom egyesület evezősei neveztek a Regattára, és ez nagyon szép szám – ismertette Domonkos Ágnes. – Az idén az evezős diák ranglista verseny a népszerűségére való tekintettel négyfordulós lett, és ebbe a sorozatba Tata is bekapcsolódhatott. Ezt igen nagy sikernek könyvelhetjük el. Nagyon ügyes fiatalokat láthattunk a mostani viadalon, még vannak kifogásolnivalók, de éppen az ilyen megmérettetések a fejlődés zálogai.
Épp hogy kimondta Domonkos Ágnes utolsó szavakat, már harsogott is a hangosbemondón. „vigyázzatok, ne menjetek át a másik pályára, próbáljátok tartani az irányt!”
Alig, hogy véget ért a kritizált szám, jött a döbbenet. A kétpárevezősök rajtjánál bennragadt a tavalyi győztes Yolanda Dawson, Mótyán Andrea duó. A távolság miatt a partról nem lehetett látni, mi is történt, aztán a verseny végén, az elkeseredett tatai lányok elmondták, hogy a rajt után a mellettük lévő egység ráhajtott a pályájukra. Ezért aztán jó ideig nem tudtak elmozdulni a rajthelyről, és ezután már olyan hátrányba kerültek, amit képtelenség volt behozni. A parton nézelődő szakemberek meg is jegyezték: újra kellett volna indítani a futamot.
– Fiatal koromban nagyon sokat versenyeztem itt Tatán, és azóta imádom ezt a csodás kis várost, az eszményi öreg-tavi evezős környezetet. Remek verseny volt a mai, kitűnő rendezéssel, jövőre is jövünk – sommázta jól sikerült napot Tarján Tamás, egykori kiváló evezősünk, a Budapest Evezős Egyesület elnöke.
Az ünnepélyes eredményhirdetésen a tatai önkormányzat által felajánlott díjakat Horváth Zoltán sportreferens adta át az ifjú evezősöknek. A Tatai Regatta ranglista verseny futamaira 92-en neveztek. Az egyéb versenyszámokkal együtt a beülések száma több mint 230 volt! Ötven aranyérem talált gazdára.