Evezés: Nyitás hosszú távon

 
A 2008. év hivatalos evezős szezon nyitányára április 13.-án, Budapesten, a Margit Szigeten, a Danubius Nemzeti Hajós Egylet és a Magyar Evezős Szövetség rendezésében, a „Gróf Széchenyi István Emlékverseny” keretében, ünnepélyes keretek, és külsőségek között kerül majd sor. Előtte, a hét végén tartották meg a szövetség hosszú távú evezősversenyét (2008.04.06.)

A sportág 2008. évi szakmai programja és az olimpiai felkészülés program miatt a valóságos nyitányra már szombaton sor került. A Magyar Evezős Szövetség a csepeli Duna- ágban rendezte meg a tavaszi,

hosszú távú evezős versenyét. A versenyen, 6 kilométeres versenytávon, felnőtt és ifjúsági versenyzőknek, a két legkisebb hajóegységben, az egypárevezősben és a kormányos nélküli kétevezősben kellett számot adni a téli felkészülésükről. A versenyen való indulás a válogatott kerettagok részére kötelező volt. A serdülőkorú versenyzők kormányos négypárvezősben találkozhattak a szezonban várható ellenfeleikkel. A verseny egyéni indításokkal, üldözéses formában, féltávon fordulóval került megrendezésre.

A versenyre 18 egyesület 301 versenyzőt nevezett. Az Esztergomi Evezősök Hajós Egylete 20 versenyzőjével állt rajthoz.

A legjobb esztergomi eredményt a férfi ifjúságiak mezőnyében Ignácz Tamás érte el 6. helyezésével.

Ugyanebben a versenyszámban Müller Mátyás 23. és Müller Bálint a 25. helyen végzett.

A férfi ifjúsági könnyűsúlyúak mezőnyébe 8. lett Balázs Miklós.

A női ifjúságiak mezőnyében szintén 8. lett Sáska Beáta, 19. Gaál Dorottya, 20. Kónya Rebeka, 21. Papp Tímea és 22. Villányi Vanda.

A férfi felnőtt könnyűsúlyúak mezőnyébe 25. Fehér Bánk.

A férfi serdülő kormányos négypárevezősök versenyében 6. lett az esztergomi „A” csapat Kovács Álmos,Domonkos András, Sólyom Olivér, Bajai Tamás, kormányos: Bajai Mátyás összeállításban, és 10. helyen végtett a „B” csapat Kiffer Dániel, Gacsai Dániel, Domonkos András, Plander Márk, korm Erős A. Márton összeállításban.

 
                                                                                                                           Mármarosi Győző
 ügyvezető elnök
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió