A Magyar Evezős Szövetség, a Nemzeti Sportintézet támogatásával, a Sport XXI.Program keretében rendezte meg a legfiatalabb korosztályok evezős ergométer országos bajnokságát. (2012.03.30.)
A bajnokságon a legfiatalabb, 10-14 éves, igazolt versenyzők állhattak rajthoz.
A versenyre az ország 11 egyesülete, 95 versenyzőjével nevezett és állt rajthoz.
Az Esztergomi Evezősök Hajós Egylete 5 korosztályban, összesen 7 versenyzőjét indította el, akik közül 5 versenyzőnek ez élete első versenye volt.
A 10 éves fiúk korcsoportjában BENCZE BENDEGÚZ, az 5. helyen végzett.
A 11 éves fiúk versenyszámában két esztergomi versenyző is rajthoz állt. VOZÁK DÁNIEL
a 2. SZERENCSÉS DÁNIEL a 8. helyet szerezte meg.
A 12 éves fiúk kategóriájában MOLNÁR CSANÁDNAK is sikerült a dobogó 2. fokán
végeznie.
A 13 éves leányok között, a vártnál gyengébb teljesítményével SÓLYOM JÁZMIN a 8. helyen, míg csapattársa JUHÁSZ KITTI a 13. helyen végzett.
A 14 éves fiúk korcsoportjában, ADORJÁN MARCELL nem tudta megismételni, elmúlt évi
bajnoki címszerzését, most rendkívül szoros befutóval a bronzérmes lett. Versenyszámában az
első három versenyző 0,8 másodpercen belül ért célba.