Szavazzon a tatai platánra!

 
A tatai platán 7230 szavazattal megnyerte a 2014-es Év fája versenyt erős közösségi összefogás bizonyítékaként. Az elismeréssel Tata indulhat az Európai Év Fája versenyen, melyhez Tata város önkormányzata országos kampányt indított. A mai álláűs szerint meggyőzően tartja előnyét a tatai platán, amely 17.30-ig 36 ezer 389 szavazatot kapott, míg az észt rivális 34 ezer 613-nál tart. Most kell a nagy összefogás, szavazzunk minél többen a tatai platánkirályra. (2015.02.16.)

Michl József polgármester elmondta, hogy a tataiak igen büszkék erre a címre, s érdemes többször is hangsúlyozni, hogy ezzel a csodás természeti értékkel rendelkezik a város.

 Arra is fel szeretnénk hívni a figyelmet, hogy a február 1-jétől indult az európai verseny, s jó lenne, ha a tatai platán az európai közösség fája is lehetne. Jelenleg az első helyen állunk 36 ezer 389 szavazattal, az észtekre eddig 34 ezer  613-an voksoltak.

   Arra bíztatok mindenkit, adják le szavazatukat a tatai platánra! – mondta a polgármester. Szavazni február 27-ig lehet egy e-mail cím megadásával, amelyről utána vissza kell igazolni az érvényesítő linket.

 

A szavazás nagyon egyszerű, mindössze 1 percet vesz igénybe. Kérünk mindenkit, hogy minél több e-mail címről szavazzon, hogy a tatai fa legyen idén az Európai Év Fája. A szavazáshoz szükséges link:

 

http://www.treeoftheyear.org/Letosni-rocnik/Velky-platan-v-Tate.aspx#tree

 

 

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió