Cselgáncs Eb: Csernoviczki Éva ezüstérmes!

 
A 48 kilogrammos Csernoviczki Éva ezüstérmet nyert csütörtökön az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokságon Kazanyban. A tatabányai Csernoviczki a fináléban a hozzá hasonlóan olimpiai és vb-harmadik, Eb-győztes belga Charline Van Snickkel csapott össze, aki címvédőként lépett tatamira. (2016.04.21.)

Archív

Kettejük hetedik összecsapásán – a magyar 6/2-re vezetett – a riválist kétszer is intették, és már-már úgy tűnt, hogy Csernoviczkinak áll a meccs, csakhogy 40 másodperccel a vége előtt Van Snick egy dobásra vazaarit kapott, ráadásul rögtön leszorítást kezdeményezett. Ebből a magyarnak sikerült kibújnia, így ellenfele csak jukót kapott a földharcban. A hátralévő időben Csernoviczki már nem tudott fogást találni a belgán, így begyűjtötte pályafutása negyedik Eb-ezüstjét.

A 29 éves magyar – aki negyedik az aktuális világranglistán, így riói kvótája már biztosnak tekinthető – elsősorban fáradtsággal indokolta a vereséget. „Ez a koncentrációs hiba amiatt volt, hogy elfáradtam, két hete még beteg voltam. Ezzel együtt örülök, hogy kilencedszer is Eb-dobogóra állhatok, persze nyert helyzetből meccset veszíteni mindig rossz érzés” – nyilatkozta könnyeivel küszködve Csernoviczki, aki a magyar cselgáncssport 28. Eb-ezüstérmét szerezte meg.
Edzője és édesapja, Csernoviczki Csaba az MTI-nek kifejtette, a riói játékokig még lánya koncentrációján is fognak dolgozni.
„Évi kilenc éve zsinórban érmet szerez az Eb-ken, erre a dzsúdóban tudtommal nincs példa. Ma egy apró figyelmetlenségen múlt a győzelem, remélhetőleg Rióban már nem fordul elő ilyen” ˜– mondta, hozzátéve, egyelőre csak a május végi Mesterek Tornája biztos a programjukban a hátralévő kvalifikációs viadalok közül.
Forrás: MTI

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió