Méltó megemlékezés Major Gyuláról |
||
A versenynek természetesen a Királyváros sportcsarnoka adott otthont, ahol a nemzetközi kadet kötöttfogású válogató és diák verseny zajlott.
|
||
Lévai Zoltán, főszervező beszámolója alapján évről-évre egyre színvonalasabb a Kék Duna Kupa, és immár a rendezvény kivívta a hazai rendezésű utánpótlás versenyek legnívósabb0rangját.
Hatalmasat fejlődött a sportág, mivel néhány évvel ezelőtt szinte még gyerekek birkóztak az ifjúsági korosztályban, mostanra pedig ugyanolyan korú versenyzők kisfelnőttként harcolnak a helyezésekért. A szó-szoros értelmében harcolnak, mert aki megtekintette a versenyt, az láthatta, hogy sokszor nagyokat megszégyenítő keménységgel mutatták meg tudásukat és küzdeni akarásukat.
A kiváló egyéni eredményeknek köszönhetően a Dorogi NC nyerte az összesített csapatversenyt az ukrán és a finn csapatot megelőzve a dobogón.
Eredmények:
Diák kötöttfogású verseny, Kék Duna Kupa, Esztergom, 59 induló
24 kg (3 induló)
1. Vitek Amadeusz (Dorogi Nehézatlétikai Club)
32 kg (19 induló)
1. Putnoki Zsolt (Dorogi NC)
5. Grembsperger Bertalan (Dorog)
38 kg (12 induló)
1. Lévai Tamás (Dorogi NC)
42 kg (13 induló)
2. Vitek Dáriusz (Dorogi NC)
5.Kozák Kevin (Dorogi NC)
Kadet kötöttfogású rangsorverseny, Kék Duna Kupa, Esztergom, 190 induló
46 kg (9 induló)
1. Lévai Zoltán (Dorogi NC)
50 kg (13 induló)
1. Torba Erik (Dorogi NC)
58 kg (17 induló)
3. Papp Bertalan (Dorogi NC)
76 kg (25 induló)
2. Flórián Kristóf (Dorogi NC)
Lévai Zoltán
|
|
|
|
|
|