Hernádi László előnye már húsz pont

 
A szlovákiai Jahodnán elért győzelmével tovább erősítette vezető pozícióját Hernádi László az FIA Európa Kupa hegyi autós versenysorozatában. (2014.06.05.)

A szlovákiai Jahodnán elért győzelmével tovább erősítette vezető pozícióját Hernádi László az FIA Európa Kupa hegyi autós versenysorozatában. (2014.06.05.)

 

A Tatai AC Mitsubishi Lancerrel szereplő autósa az edzéseken még csak a hatodik legjobb időt autózta, ám a két versenyfutamon magabiztosan végzett az első helyen.

– A hegyek között, a szeszélyes időjárásban ismét nehéz volt dönteni a gumikról, de sikerült az optimális megoldás –mondta Hernádi. – A tréningek hatodik helyei után élesben már sikerült az első pozícióba feljönnöm, pedig a több mint négy kilométeres, gyors, egyáltalán nem technikás pályán kicsit bevállalósan kellett vezetni. Mivel a pontokra nagy szükségem volt, ezért kockáztattam, és ez most bejött, végül megnyertem a futamot.

Hernádi Laci ezzel négy forduló után már húsz ponttal vezet a FIA EK összetett versenyében. Mivel a következő, portugáliai futamon nem tud részt venni, némi biztonságot ad számára ez a megnyugtató előny.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió