Hernádi idén is a dobogóra hajt

 
Idén is elrajtol az FIA Challenge (Európa Kupa) és Közép-Európa Zónabajnoki futamain Hernádi László. A Tatai AC hegyi autóversenyzője 2015-ben is a Mistubishi Lancerrel vesz részt a futamokon, amelyeken szeretne minél több pontot gyűjteni, habár a végső győzelemre kevés az esély. (2015.04.23.)

„Természetesen idén is minél több versenysorozaton szeretnénk elindulni, de mivel továbbra is csak a baráti támogatókra és a saját vállalkozásunkra számíthatunk, így a távolabbi versenyeket, Eb- és Európa Kupa futamokat kénytelenek vagyunk kihagyni” – fogalmazott Hernádi László, aki hozzátette: „Idén az lehet a célunk, hogy dobogós helyeket érjünk el azokon a futamokon, amelyeken el tudunk indulni.

 

A hétvégén a Zágráb melletti Toplicén rendezendő versenyen egy számunkra ismeretlen pályán kezdünk, majd Szlovákia és Olaszország következik. A Mitsubishi a téli szünetben kapott egy felújított motort, így remélhetőleg üzembiztosan versenyezhetünk idén. Menet közben persze alakulhat úgy, hogy sikeresen szerepelhetünk a versenyeken, így az év végén akár a dobogóra is állnánk valamely sorozatban.

 

A napokban megkezdődött szlalom Közép-Európa bajnoki futamon, a Kakucs Ringen Hernádi győzött.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió