Győzelemmel indított a Clone Rally Team

 
Dudás Gergő, a Clone Rally Team versenyzője, már gyermekkorában is aktívan érdeklődött az autók iránt. Négy évvel ezelőtt érkezett el a lehetőség, hogy hivatalosan is kipróbálja a rally autókat, majd kialakult a Clone csapata, melyet évről-évre próbálnak fejleszteni. (2021.01.26)  

- Ez nem egyszerű sport, hiszen sok ember összetett munkája szükséges ahhoz, hogy sikereket érhessenek el – mondta el Dudás Gergő. Egy adott versenyen egy autón körül-belül húsz ember dolgozik. Elég egy apró hiba és az egész szezon eredménye rá tud menni - tette hozzá a versenyző.

Dudás Gergő

 

A rally azért is nehéz, mert sokban különbözik más autóversenyektől. Itt ugyanis nem ugyanazokat a köröket róják le 60-70 alkalommal egy zárt útszakaszon a versenyzők. A rallysok maximum két alkalommal tudnak bejárni egy-egy pályát, melyen rögtön versenyeznek is, így egy szezon alatt akár 10 ezer különböző nehézségi fokú kanyarral is találkozhatnak.

 

A Clone Rally Team 2017-ben alakult, jelenleg 3-4 autóval versenyeznek, melyet a jövőben szeretnének további járművekkel bővíteni.

 

Dudás Gergő elmondása szerint a rallynak a 2000-es évek elején volt egy aranykora hazánkban, majd a világválság miatt más autósportokkal együtt a háttérbe szorult. Napjainkban azonban megjelent egy lelkes csapat, akik igyekeznek folyamatosan közvetíteni a futamokat, melynek köszönhetően egyre népszerűbb a sportág.

 

A járvány a csapat mindennapjaira is rányomta a bélyegét, ennek ellenére készülnek, mert bíznak benne, hogy tavasszal talán el tud indulni a szezon. A versenyeket a fizikai edzéseken kívül komoly mentális felkészülés is megelőzi.

 

Mivel az elmúlt évben a legtöbb neves verseny elmaradt, kisebb zártpályás eseményeken indultak, ahol több alkalommal is sikeresen szerepeltek. Még 2019-ben Kiskunlacházán egy nagyszabású szlalom versenyt nyertek, ugyanitt 2020-ban a II. helyezést hozta el a csapat, a kategóriában pedig abszolút győztesek lettek, az idén pedig egy extrém pályán tartott versenyen sikerült aranyérmet szerezniük!

 

Forrás: komarom.hu

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió