Élmény volt az első közös rallye versenyünk!

 
Dudás Gergő és a komáromi Marcsa Niki első közös versenyét teljesítette nemrég Salgótarjánban, ahol a kitűzött céljaikat maradéktalanul teljesítve értek célba, megalapozva ezzel egy remélhetőleg sikeres és hosszú távú együttműködést. Egyetlen apró kalandjukat gond nélkül átvészelték, erről és teljes a salgótarjáni versenyhétvégéről Marcsa Nikit kérdeztük. (2017.05.10.)

Marcsa Niki
 
-Hogyan tudtatok készülni, gyakorlatilag teljesen ismeretlenül az első közös versenyetekre? Volt-e bármi, amiben nehezebben tudtatok kompromisszumra jutni?
 
-Különösebb teszt, vagy felkészülés nem volt, az autóval kizárólag élesben ismerkedtem, de emiatt nem aggódtam, nem ez volt az első eset a pályafutásom során, hogy így alakultak a dolgok. Magabiztosan álltam a hétvége elé, a pályákat ismertem, maga a csapat új volt, de éreztem az első találkozás óta, hogy jó lesz ez. Biztos, ami biztos, némi csapatépítésre is sor került, hogy jobban megismerjük egymást a verseny előtt, gokartoztunk, beszélgettünk, jó hangulatban telt az idő. Kompromisszum? Eddig minden felmerülő kérdésben egyetértettünk, elég hasonlóan látjuk a célokat, remélem ez a későbbiekben is így marad. A pályabejárás izgalmas volt, elég szűk időkeretet szabtak rá, de megoldottuk. Gergő, úgy vettem észre szívesen vette a tanácsaimat, tapasztalataimat, azokat megfogadta, illetve beépítettük az itinerbe. Szerintem elég jól sikerült felírnunk elsőre a gyorsaságikat, de nyilván vannak, és lesznek is még pontok, amiken finomítanunk kell az elkövetkező időkben. A pályák jók voltak, különösen tetszett mindkettőnknek az új gyorsasági, Sámsonháza, csak lehetett volna hosszabb is egy kicsit, azt nem bánnák. Zagyvaróna a szokásos hangulatot hozta, részemről az egyik nagyon nagy kedvenc.
 
-Mit vártatok magatoktól Salgótarjánban?
 
-Összeszokást, egymásra hangolódást fokozatos gyorsulást, célba érkezést. Úgy érzem ezt maradéktalanul sikerült abszolválnunk.
 
-Kalandosan indult a vasárnap reggel.  Milyen volt a verseny többi része?
 
-Szombaton, a prológon igyekeztünk a nézőket szórakoztatni, ezt a hátsó kerék megkövetelte. Ábrisért, egy remek kezdeményezésért, az összefogásért autóztunk. Sietősen indult a vasárnap reggel, futópercre érkeztünk az időellenőrző állomásra, majd Kazáron a hídnál a lassító után sikerült beforognunk. De kizárólag, csak azért mert ott álltál, no és persze a fotók kedvéért.  Komolyra fordítva a szót, annyi történt, hogy szimplán nem adta ki. A reggeli drukkban előfordul az ilyesmi.  Ez volt az egyetlen malőr a nap folyamán, amiből még lehetett volna, de azt Gergő szépen mentette a továbbiakban. Technikai problémánk a motorral adódott ugyan a hétvégén, de a fiúk már dolgoznak az ügyön, biztos vagyok benne, hogy megoldás is születik rá hamarosan. Élmény volt a közös munka, a közös a versenyzés, nagyon jó hangulatban autóztunk egész nap, örültünk nagyon a célba érésnek.  Úgy vélem, Gergő teljesítménye a miskolci versenyhez mérten sokat javult, bízom benne, hogy a kellő alázattal, és kitartással elvégzett munka meghozza majd gyümölcsét. Idén minden pálya, minden közös versenyhétvége új lesz a számunkra, ahol a maximális helytállásra fogunk törekedni. Igyekszem Gergőnek minden támogatást megadni, tapasztalataimat átadni, a lehető legtöbb súlyt levenni róla, hogy minél jobb eredményeket érhessünk majd el. Először magunkhoz mérten, aztán a többit majd meglátjuk.
 
-Hol találkozhatunk legközelebb veletek?
 
-Szombathelyen lesz a következő megmérettetésünk, az autó már felkészítés alatt, mi pedig izgatottan várjuk a kiírást, hogy fel tudjuk készíteni magunkat a feladatokra, bízva a jó folytatásban. Szeretnénk megköszönni a szülőknek és minden támogatónak, hogy lehetővé tették a sikeres célba érkezést Salgótarjánban. A versenyen résztvevő sportbíróknak, dolgozóknak is köszönjük a színvonalas munkájukat!

Forrás: komarom.hu

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió