Dübörögtek a lóerők Oroszlányban

 
Minden várakozást meghaladóan, összesen 83-an adták le nevezésüket a vasárnap megrendezésre került Bányásznapi Oroszlány Rallye-ra. (2016.08.30)

Oroszlány rally - rajt

 

Az újszerű, városház előtti ünnepélyes rajt alkalmával a nézők testközelből is megismerkedhettek a versenyautókkal. Mivel az esemény az Oroszlány 90 éves sportját ünneplő Sport90 rendezvénysorozat részeként került megszervezésre, a rajtoltindításból a város sportegyesületeinek tagjai is kivették részüket. Az erre az időre lezárt Rákóczi úton rendezett rajtceremónia a közönség és a versenyzők körében is egyaránt nagy tetszést aratott.

 


A versengés vasárnap reggel kezdődött, amikor is az Oroszlány-Pusztavám, egykori üzemi út szakaszát teljesítették a versenyzők oda-vissza, összesen 6 alkalommal. A verseny össztávja mintegy 45 km volt, az autók motorjuk és átalakításuk mértéke alapján különböző kategóriákban indultak.

 


Az abszolút értékelést az ifj. Géringer Zoltán–Somodi Attila páros nyerte Honda Civic autójukkal, így ők vihették haza az idén alapított „Oroszlány város vándorserlegét”. A legjobb oroszlányi a Kapás-Fenyvesi páros lett, ők az egész nap során csupán 15 másodperccel maradtak le a dobogó legfelső fokáról – de saját kategóriájukat (fronthajtás, 1.6-2.0) így is toronymagasan megnyerték. A Mátyás-Nagy páros Suzuki Swift GTI-vel szintén nyerték géposztályukat (fronthajtás 1.3-ig), és ez a teljes mezőny kilencedik pozíciójára volt elegendő.

 


A szintén helyi a Desits-Simon páros Peugeot 106 XSI autójukkal kategóriájuk ötödik, abszolútban a 15. helyre futottak be.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió