Régi álom valósulhat meg Tatán. A város önkormányzata nevében Michl József (képünkön középen) országgyűlési képviselő, polgármester, a Magyar Jégkorong Szövetség részéről pedig Kovács Csaba szakmai alelnök (balra) írt alá szándéknyilatkozatot a helyi jeges sportágak fejlesztése érdekében. Az eseményen részt vett Horváthy Lóránt, a KEM SZÖSZ elnöke) (2010.12.18.)
Tata városában országosan egyedülálló kezdeményezést indítottak a jégkorongsportág fejlesztésének és utánpótlás-nevelésének érdekében. Tata Város Önkormányzata nevében Michl József országgyűlési képviselő, tatai polgármester, a Magyar Jégkorong Szövetség részéről pedig Kovács Csaba szakmai alelnök példaértékű szándéknyilatkozatot írt alá, mely a sportág fejlődését és szélesebb tömegbázisánák kialakítását célozza.
A városban a téli sportok között a korcsolyázásnak és a hobbiszintű jégkorongnak nagy hagyományai vannak, hiszen az elsők között alakult itt korcsolyázó egyesület már az 1800-as évek végén. A korcsolyázás népszerűsége ma is töretlen a településen és kistérségében, ám műjégpálya hiányában e sport művelésének lehetőségei meglehetősen behatároltak.
Az aláírt szándéknyilatkozat olyan szakmai fejlesztési koncepciót tartalmaz, mely a városban nemrégiben létrehozott sportsátor hasznosításával teremti meg a különböző jeges rendezvények megvalósítását. A sportsátorban készülő műjégpályát számos foglalkozás keretében igénybe vehetné az ifjúság, például tanórán kívüli sportszakkörökön, amatőr mérkőzéseken, edzéseken, családi programokon vagy akár jégdiszkó alkalmával.
- Azt szeretném, hogy a Magyar Jégkorong Szövetséggel együttműködve a Kőkúti Iskolában olyan fejlesztést indítsunk el, hogy a jelenlegi sportsátorba a jövőben állandó jeget tudjunk biztosítani a téli időszakban. Ezzel elkezdődhetne Tatán a jégkorongsportág utánpótlás-nevelése, illetve egyéb jeges sportágak bevezetése is lehetővé válna – nyilatkozta Michl József, országgyűlési képviselő, Tata polgármestere.
A tatai polgármesteri hivatal dísztermében az ünnepélyes aláírás alkalmával Kovács Csaba, a Magyar Jégkorong Szövetség szakmai alelnöke elmondta, hogy 2010. júliusában a parlament a jégkorongot kiemelt látványsportággá nyilvánította, így rendkívül nagy öröm, hogy Tatán éppen e sportág népszerűsítését szorgalmazzák. Mint mondta, a szövetség a szakmai támogatáson kívül üzemeltetési tanácsadással is hozzá kíván járulni a projekthez.
A 2007-től közoktatási típusú sportiskolaként is működő Kőkúti Általános Iskola – ahol már atlétika, kajak-kenu, kézilabda, torna sportágak választása lehetséges – a jégkorong sportággal is bővülhet a Magyar Jégkorong Szövetség támogatásával.