Szabó Sándor bajnoki címe

 
A Magyar Köztársaság 10 000 m-es országos futóbajnokságát Budapesten rendezték meg, amelyen a tatabányai Szabó Sándor a felnőttek között a 4. a juniorok között pedig első lett. (2011.05.02.) 

A Magyar Köztársaság 10 000 m-es országos futóbajnokságát Budapesten rendezték meg, amelyen a tatabányai Szabó Sándor a felnőttek között a 4. a juniorok között pedig első lett. (2011.05.02.) 

 Az ideális körülmények között került megrendezésre a Magyar Köztársaság 10 000 m-es országos bajnoksága, amelyen a jelenlegi teljes magyar hosszútávfutó élmezőny képviseltette magát! A különböző korosztályok versenyzői együtt futottak a felnőtt mezőnnyel, hiszen ebben a versenyszámban ez a verseny dönti el a felnőtt bajnoki helyezéseket is. Így versenyzőink eredményei a felnőtt és a korosztályos eredmények között is szerepelnek.

 

Reichnach Ferenc, edző:

A két felnőtt favorit - Bene Barna és Minczér Albert - már az első lépéstől igen erős tempóban kezdtek futni! Szabó Sanyi nagyon okosan ezt nem vállalta fel, s a veszprémi Kállay Dániellel alkották az üldöző bolyt, ezzel megvívva saját, U23 korosztályos párharcukat!  9000 m-ig fej-fej mellett, egymást váltva diktálták az erős tempót. Sanyi ekkor megpróbálta leszakítani a hajrában egyébként igen erős veszprémi fiút, aki egy körön keresztül próbálta tartani magát, majd lemaradt! Ekkor figyelt csak fel arra, hogy akár a felnőtt dobogóra is felérhet, hiszen az akkor 3. helyen futó versenyzőt 10 m-re is megközelítette. A hajrában azonban már nem tudott közelíteni, negyedikként ért célba.  

Versenyzőm hatalmas egyéni rekordot futva - 50 másodpercet javított - sikeresen debütált az U23-as korosztályban.

Kubik Zsolt a juniorok között versenyezve 7 km-ig harcban volt a dobogóért! Ekkor azonban a mezőny egy nagy iramváltást csinált, amellyel Zsolti túlvállalta magát. Első 10 000 m-es versenyén nagyon jól mutatkozott be, korosztályának több kimondottan hosszútávra készülő versenyzőjét utasította maga mögé!

 Felnőtt korosztály:
 4. hely Szabó Sándor    30:41,99

21. hely Kubik Zsolt      33:32,10

 U23 korosztály

Országos Bajnok      Szabó Sándor  30:41,99

 

Junior korosztály     

5. helyezett              Kubik Zsolt      33:32,10

 
Edző: Reichnach Ferenc
 
 
 
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió