Az év utolsó futásai

 
December 31-én az év utolsó futásait rendezik Tatán és Esztergomban. Mindkét helyszínen az önfeledt sportoláson lesz a hangsúly. Vagyis nem az eredmény, hanem a részvétel a fontos. (2007. 12. 29.)

Tata. Szilveszteri futás a tó körül. A Tatai Polgármesteri Hivatal, a Fiatal Utazók Klubjával és a Komárom-Esztergom Megyei Szabadidő-sportszövetséggel közösen az idén is megrendezi a hagyományos Szilveszteri Tó-futást az év utolsó napján. Rajt cél az Öreg-tó partján a THAC-csónakháznál 11.00-kor, a táv 7 kilométer (ez egy tó körüli körnek felel meg). Ajánlott szilveszteri jelmezben, maszkban futni, mert a legjobbakat díjazzák a rendezők, de a nevezők között ajándéksorsolás is lesz. Nevezési díjat nem szednek a szervezők. Érdeklődni Horváth Zoltán (30/9394-017, 34/588-661) és Lentulay Mária (34/ 384-791) főszervezőknél lehet. E-mail: horvathzoltan@tata.hu.

Esztergom. Az Esztergomi Futóművek negyedik alkalommal rendezi meg óévbúcsúztató futását, amelyre várják a megye bármely részéről a jelentkezőket. December 31-én 10.00-kor az Erzsébet-parkból rajtol a mezőny. Az óévfutáson nem a verseny dominál, hanem a részvétel jelentősége. Így aztán ki-ki kedve szerint, és bármekkora távot lefuthat az eseményen. A szervezők szeretnék, ha a résztvevők jelmezben és állarcban futva búcsúznának a 2007-es esztendőtől.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió