Atlétika: Két arany az ob-ról

 
A hétvégén a Magyar Atlétikai Szövetség szervezésében Budapesten került megrendezésre az országos ifjúsági és junior bajnokság. A TSC-Geotech fiataljai remekül szerepeltek. (2011.02.28.)

A hétvégén a Magyar Atlétikai Szövetség szervezésében Budapesten került megrendezésre az országos ifjúsági és junior bajnokság. A TSC-Geotech fiataljai remekül szerepeltek. (2011.02.28.)

 A TSC-Geotech Atlétikai szakosztályának versenyzői közül több esélyes versenyző is az eddigi ranglistának megfelelően szerepelt és hozta az eddigi legjobb eredményét. Közülük is kiemelkednek azok a versenyzők, akik magyar bajnoki címet szereztek illetve dobogóra tudtak állni. Gerencsér Ádám magasugró eredménye a legjobbak között is kiemelkedik, mert egy rendkívül színvonalas, szoros versenyben koncentrált versenyzéssel tudott bajnoki címet szerezni.

A TSC-Geotech Atlétikai szakosztályának több versenyzője is betegen vagy betegségből felépülve vállalta a bajnokságon való szereplést, sajnos közöttük voltak olyan versenyzők is akik ezáltal nem tudták az eddigi eredményeiket elérni.

A dobogós helyezések valamint a pontszerző helyezések alapján az egyik legeredményesebb szakosztálya volt az idei fedett-pályás bajnokságnak a TSC-Geotech.

 
Eredmények:
 
Junior
II. hely Mórocz Róbert távolugrás 667
III. hely Kubik Zsolt 1500 m. 4:02,73

III. hely Farkas Bence 5 km. gyaloglás 24:04,22V

III. hely Varga Dorottya 800 m. 2:16,34
IV. hely Varga Dorottya 400 m. 58,77
V. hely Kubik Zsolt 3000 m. 8:56,61

V. hely Szentiványi András 5 km. gyaloglás 27:43,63

V. hely Kiss Ágnes 60 m. gát 9,21
VI. hely Mórocz Róbert hármasugrás 13,21

VII. hely 4x200 m. váltó 1:51,23 (Kiss Ágnes, Salamon Sára, Varga Dorottya,Varga Alexandra)

VIII. hely Salamon Sára hármasugrás 11,49

VIII. hely 4x200 m. váltó 1:37,53 (Mórocz Róbert, Pete József, Szalontai Tibor, Gál Zoltán)

 Ifjúsági

I .hely Bagdány Tomasz 5 km. gyaloglás 25:00,85

I .hely Gerencsér Ádám magasugrás 197
III. hely Szögi István 3000 m. 9:05,39
IV. hely Gerencsér Noel magasugrás 180
VII. hely Szögi István 1500 m. 4:18,60
VIII. hely Varga Dóra 3 km. gyaloglás 17:47,08
 

Edzők: Salamon Zoltán, Farkas Zoltán, Henyecz László, Hoffer József, Kovács András, Reichnach Ferenc,

 
Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió