A komáromi Vasember az USA-ban első helyen végzett

 
A komáromi Szőnyi Ferenc nyerte meg a New Orleansban megrendezett DECAMAN USA NEW ORLEANS 2018. 10x-es Iron Man versenyt, magyar idő szerint csütörtök este, több mint 8 nappal a rajt után – adta hírül a versenyző a hivatalos Facebook-oldalán. Három számban: kerékpárban, futásban, úszásban teljesített emberfelettien. (2018.11.16)  

A komáromi Vasember összesen 222 óra 10 perces idővel teljesítette a versenyt, úszott, futott és biciklizett - amivel az első helyen végzett! Az 54 éves versenyző először leúszott 38 kilométert 21 óra alatt, majd 1800 kilométert biciklizett 128 óra alatt, végül pedig 422 kilómétert, vagyis zsinórban 10 maratoni távot futott 94 óra alatt.

Az elképesztő teljesítmény nem kis fizikai megterheléssel járt. Szőnyi közösségi oldalán nyomon követhettük az eseményeket, ahol láthattuk, hogya fáradtsággal, térd- és hátfájdalommal is küzdött a versenyző a futam során, és még az időjárás sem volt kegyes hozzá, ugyanis a verseny alatt több napon át hideg és esőzés nehezítette a pályát. A Racemachinet azonban ez sem állította meg, elszántan haladt a cél felé és végül győzelmet aratott.
–A fegyelmi kérdés nagyon fontos. A hétköznapokban a fegyelem azzal kezdődik – ahogy édesapám szokta mondani –, hogy minden reggel tudd,miért kelsz fel. – fogalmaz a sportoló.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió