Biztató sikerek ranglista versenyen

 
Négy ifjú versenyzővel nevezett a Tatai AC a budaörsi rangos asztalitenisz utánpótlás ranglista versenyre. A Budapest Bajnokság óriási mezőnyében minden korcsoportban volt tatai ping-pongos, és a sikerek ezúttal sem maradtak el. (2015.02.02.)

A legfiatalabbak küzdelmében (U11-es kategória) a lányoknál a korosztályos válogatott Adamik Csenge (képünkön), míg a fiúknál Adamik Zsombor indult. Csenge az első kiemelthez méltó játékkal nyerte a versenyt, bebiztosítva vezető helyét korosztálya hazai élvonalában. Az egész verseny folyamán csupán egyetlen szettet tudtak ellenfelei elvenni tőle, meggyőző játékával kivívta a szakemberek és a közönség elismerését is.

 

Adamik Zsombor csoportmérkőzései megnyerése után a végül döntőig menetelő szombathelyi Németh Mátétól kapott ki, de így is a legjobb 8 között végzett. Ez is nagyszerű eredmény. Az egyel idősebb, az U13-as korcsoportban is asztalhoz álltak az Adamik testvérek. Csenge itt is kiválóan játszott és a legjobb 16 közé jutva értékes ranglista pontokkal erősítette meg helyét a korosztály legjobb 20 versenyzője között. Zsombor csoportjában egy körbeverés után a 2. helyen végzett, így is 4 ponttal növelte ranglista pontjainak a számát.

 

Másnap a serdülők (U15) versengtek, amelyen a Tatai AC-t Csenge és Zsombor mellett Ferjáncz Ábrahám képviselte. Az egész napos egyes és páros küzdelem után Csenge itt is főtáblára került, ám ott a verseny 2. kiemeltje már túl nagy falatnak bizonyult. Teljesítményével viszont megőrizte a lehetőséget arra, hogy ebben a korosztályban is a Húszak Bajnokságának meghívottja legyen.

 

Ábrahám főleg párosban játszott kiemelkedően, amelyen alkalmi párjával a legjobb 8 közé jutott, de egyéniben is gyarapította ranglista pontjainak a számát. Az ifjúságiak mezőnyében Ferencz Viktor képviselte a Tatai AC színeit, aki szintén remekül helytállt, és újabb négy értékes ponttal növelte „értékének” a számát. Ugyanis ezeknek a pontoknak az összegzésével állapítják majd meg az egyesületek országos sorrendjét a szezon végén, reális képet mutatva az ott folyó szakmai munkáról. A TAC ebben most igen jól áll. Péntek

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió