Természetjárás

Hegymászó út a Turul alatt
A tatabányai Turul-emlékmű alatti sziklákon négy hegymászó utat építtetett ki az önkormányzat, a kezdő szintűtől az extrém nehézségűig. (2015.05.02.)

GRÓF SÁNDOR MÓRIC EMLÉKTÚRA
Bajnai Természetjáró és Szabadidősport Egyesület május másodikán rendezi meg a Gróf Sándor Móric-emléktúrát. (2015.04.30.)

ISMÉT REKORD A LOKOMOTÍV IVV TÚRÁN
A Lokomotív TE 7. alkalommal rendezte meg a „Horváth József Emléktúrát” melyen 284-en vettek részt, vagyis a hét év alatt ez volt a legnagyobb létszámú emléktúra. Horváth József az Országos Kéktúra 1. számú teljesítője volt 1952-ben. Fia, Horváth Zoltán, a megye természetbarát, valamint a szabadidősport szövetség elnöke. (2015.04.30.)

Nagy összefogás a siker titka
Mint ismeretes a XXXIV. Gerecse 50 /30-20-10/ teljesítménytúrán nem várt rekord született azzal, hogy a tavalyi 7.092 résztvevő után az idén 7.194-en vettek részt a túrákon (50 km: 2651, 30km: 912, 20 km: 2499, 10 km: 1232.) (2015.04.20.)

Megint új Gerecse-rekord
Évente gyarapodik a Gerecse teljesítménytúrán résztvevők száma. Tavaly 7092-en, ezúttal 7194-en teljesítették az 50, a 30, a 20 és a tíz kilométeres távot. Hihetetlen ez a nagy fejlődés, hiszen 1982-ben még csak 405-en vettek részt az első Gerecse-túrán. A kiváló propaganda és szervezőmunka mellett az emberek szemléletváltozása is a siker egyik záloga. (2015.04.19.)

Szombaton Gerecse teljesítménytúrák
Április 18-án (szombaton) rendezi meg a megyei természetbarát szövetség, a Magyar Természetjáró Szövetség a Tatabányai Szabadidősort Szövetséggel karöltve a rendkívül népszerű 34. Gerecse 50 teljesítménytúrát. (2015.04.16.)

A bajnaiak is beszálltak
Megalakult a Bajnai Természetjáró és Szabadidősport Egyesület, amely hamarosan a KEM SZÖSZ természetbarát szövetségének és a szabadidő sportszövetségnek is a tagja lesz. Mindjárt nívós túrával kezdi működését az új szervezet. Első programjuk a Gróf Sándor Móric-emléktzúra lesz május 2-án. (2015.04.10.)

Javítják a Gerecse útvonalait
Már javában tartanak az előkészületek a 34. Gerecse 50 teljesítménytúrára. A rendező és szervező szervezetek húsvét első napját áldozták fel azért, hogy felújítsák a kéktúra útvonalát. Ezen a napon négy munkacsoport is ténykedett a Gerecse útjain. (2015.04.05.)
A 34. Gerecse 50 előtt
Április 18-án (szombaton) rendezi meg a megyei természetbarát szövetség, a Magyar Természetjáró Szövetség a Tatabányai Szabadidősort Szövetséggel karöltve a rendkívül népszerű 34. Gerecse 50 teljesítménytúrát. Képünkön Horváth Zoltán főszervező. (2015.04.01.)

Dél-Börzsönyi kilátások
A KEM SZÖSZ Természetbarát Szövetség szervezésében ismét két autóbusszal mentek Komárom-Esztergom megyéből a Dél-Börzsönyi Kilátások IVV túrára a tatabányai, tatai, és oroszlányi természetjárók. (2015.03.30.)

Emlékfák Padányi Lajosék tiszteletére
A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Süttői Erdészeti Igazgatóság területén, a Neszmélyi Arborétumban a Nyergesújfalui Pedagógus Természetbarát Szakosztály elhunyt tagjai – elsősorban a nemrégiben elhunyt Pados Lajos – emlékére emlékfákat ültettek. (2015.03.27.)

Jók a Volán SE természetjárói
Alábbiakban Pápai Lászlóné, Tatabányai Volán SE természetjáró szakosztály vezetőjének 2014. évi beszámolóját közöljük. Ez a kiválóan működő civil szervezet országos viszonylatban is kiemelkedő munkát végzett az elmúlt évben. (2015.03.23.)