ISMÉT REKORD A LOKOMOTÍV IVV TÚRÁN

 
A Lokomotív TE 7. alkalommal rendezte meg a „Horváth József Emléktúrát” melyen 284-en vettek részt, vagyis a hét év alatt ez volt a legnagyobb létszámú emléktúra. Horváth József az Országos Kéktúra 1. számú teljesítője volt 1952-ben. Fia, Horváth Zoltán, a megye természetbarát, valamint a szabadidősport szövetség elnöke. (2015.04.30.)

 

A KEM SZÖSZ Természetvarát Szövetség támogatása mellett a Tatabányai VOLÁN SE és a VULKÁN SE természetjárói, összesen 50 fő/!/ vett részt az emléktúrán úgy, hogy 42-en a 10 km-en, 8-an pedig a 20 km-en indultak Szokolyán.

 

 

A rajt és cél a „Lokó Kulcsos ház” volt Szokolya kisvasúti megállójánál, ahol a rendezők nagy szeretettel fogadtak mindenkit és a célban is volt bő ellátás zsíros kenyérrel, teával. A KEM SZÖSZ Szabadidősport Szövetség tagszervezetei idén már a negyedik/!/ IVV túrán jártak egy vagy két autóbuszt is teljesen megtöltve / Tihany, Zebegény, Gerecse, Szokolya/ vagyis közel 400-an túráztak már együtt. A KEM SZÖSZ Természetbarát Szövetség – mint eddig mindig – ezúttal is 200 db kitűzővel támogatta Szokolyán a „Horváth József” Emléktúrát.

 

Természetesen a sorozat  folytatódik, hiszen szerveződik az autóbuszos program Bajnára is, ahol május 2-án lesz az I. Gróf Sándor Móric Emléktúra és bevezető IVV túra megyei támogatással és ne felejtsük el, hogy ezen a napon lesz Komáromban a XI. Komáromi IVV- túra a Komáromi Napok keretében.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió