Az emlékfák ültetésének időpontja egybeesett az Erdők Nemzetközi Napja ünnepségsorozatával. Az ültetésen jelen voltak az erdészet dolgozóin és a pedagógus túracsoporton kívül a Szomódi Helytörténeti Egyesület túrázói, melyhez volános természetjárók is csatlakoztak.
Megtisztelték jelenlétükkel az eseményt az erdészet dolgozói, de a társaság vezérigazgatója és helyettese is részt vett az emlékfák ültetésén. Mintegy 150-en jelentek meg a rendezvényen. Az emlékfákat (három kocsányos tölgy) a szomódiak vezetője, a süttői erdészet vezetője, Bartos Ferenc és a technikai dolgozók (Tóth Róbert és Stampf Nándor) ültették el.
Előtte Bartos Ferenc, a Pedagógus Természetjáró Csoport vezetője néhány mondatban méltatta a nemrégiben elhunyt Padányi Lajos munkásságát. Az erdészet az ültetés után kitűnő programokkal várta a vendégeket. Az esemény szervezői megbeszélték az erdészet vezetőjével, hogy ezt a márciusi napot hagyományossá teszik. Péntek