Nagy összefogás a siker titka

 
Mint ismeretes a XXXIV. Gerecse 50 /30-20-10/ teljesítménytúrán nem várt rekord született azzal, hogy a tavalyi 7.092 résztvevő után az idén 7.194-en vettek részt a túrákon (50 km: 2651, 30km: 912, 20 km: 2499, 10 km: 1232.) (2015.04.20.)

A 34. éve főrendező Horváth Zoltán (képünkön) kiemelte összegzésében, hogy a megyei természetbarát szövetség és a Magyar Természetjáró Szövetség 3. alkalommal szervezte közösen a túrákat a társrendező Tatabánya Városi Szabadidősport Szövetséggel és az együttműködő partnerekkel. Tatabánya Megyei Jogú Várossal és az arany fokozatú támogatóval, a DECATHLON Tízpróba Magyarországgal együtt.

 

A sikerhez nagyban hozzá járult az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. a lajtos kocsikkal, a Vértesi Erdő Zrt. az utak járhatóvá tételével, a kapuk kinyitásával, a szemetes zsákok kihelyezésével és 200 gyermek résztvevő részére biztosított kis üveg mézzel. Horváth Zoltán, a megyei természetbarát szövetség elnöke kiemelte, hogy a Jubileum park, a Sportok Háza és a sportiroda minden munkatársa óriási részt vállalt a sikerből. De a siker nem lett volna ha, a VULKÁN TSE és a Tatabányai Volán SE természetjáró aktivistái, szám szerint százan, az Oroszlányi Turista Egyesület pedig hat fővel nem segítettek volna az ellenőrző állomásokon és a rajt-célban.

 

Az útfestésben a Vértesi Erőmű SE dolgozott több héten át. A TAC szabadidősport szakosztályának tagjai az alma szállításánál és az útfestéseknél voltak különösen aktívak. Megnyugtató volt az IFELORE elsősegélynyújtó csapatának jelenléte is 11 helyen, és a 300-at is elérő segítség alkalmával mindenki áldotta tevékenységüket, hogy az ellátások után folytathatták túrájukat. Idén is középiskolás önkéntesek segítették a nagy munkát minden területen. Vízosztás, irányítás, szemétgyűjtés, indítás, érkeztetés stb.

 

A technikai gépeket az MTSZ 30 önkéntese kezelte és nagy sikere volt a FOTÓ FAL-nak is. Győri Tamás MTSZ igazgató és munka társai személyesen mutatták be és alkalmazták is órákon át a technikai gépek kezelését és gyorsították a hosszú sorok haladását induláskor és érkezéskor is. Érdekes, hogy 2014 után most is teljesítette az 50 km-t kísérővel az erősen csökkent látóképességű Jeremcsuk István. A rövidebb távokon rengeteg család, kisgyerek és diák vett részt.

 

Nőtt a 30 km-en indulók száma is, kezd népszerű lenni a Bajon bejövő Tata Ökoturisztikai Központ – Fáklya úti szakasz is, utóbbi helyen a Decathlon frissítőnél müzli és gyümölcsök mellett a Vízmű lajtos kocsija is népszerű volt.

 

A sok dicséret mellett nem kevesen észrevételezték, hogy a 20 km-en Vértestolna és a Bundschu-kút után valójában az erdészet biztosította a létrás átkelést a kapunál, de ezen a napon 8.00- 16.00 óra között 2500-an haladnak ott, és elképzelhető a sorban állók hangulata, akik segítenek egymásnak, de várniuk kell, nem ritkán egy órát is, hogy sorra kerüljenek. Nagyon kérik a túrázók, hogy nyissák meg legközelebb a kaput ebben a zsúfolt időszakban.

 

A G50 nagy nyolcasának tagjai 34. alkalommal is teljesítették az 50 km-t, vagyis harmincnégy éve mindig sikeresek voltak. Ezúttal a Decathlon Magyarország adott mindegyiküknek vásárlási Kártyát, melyeket Zsupányi Adrienn a Decathlon rendezvény és kommunikációs igazgatója és az MTSZ igazgatója, Győri Tamás nyújtott át Horváth Zoltán főrendezővel együtt. Utóbbi különösen boldog volt, hiszen mindegyiküknek 34. alkalommal gratulálhatott személyesen. Egyikük el is nevezte Horváth Zoltánt „A 34 éves főrendező”-nek.

 

A Turista Magazin igen érdekes, színes, színvonalas tisztelet példányait megkapta minden túrázó a célban. Óriási segítséget nyújtottak a rendvédelem különböző alakulatainak képviselői jelenlétükkel, különösen a nagyobb túrázó csoportok közúti átkelései során és az erdei sorompóknál. Külön köszönet áldozatos tevékenységükért.

 

Már megszokott, hogy a Gerecse 50 nemzetközi túra is, hiszen a KEM Természetbarát Szövetség tagja a Nemzetközi Népsport Szövetségnek /IVV/ is. Most német, osztrák, holland és szlovák turisták is jöttek szép számmal az 50 km-res távra. Öröm volt hallani: „Köszönjük, jövőre is jövünk a Gerecsére!”

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió