– Mint a Magyar Természetjáró Szövetség és a Magyar Szabadidősport Szövetség tagszervezetének szakosztály vezetője, mindenkit sok szeretettel köszöntök a 2014-es év hagyományos évzáró, egyben a 2015-ös évnyitó értekezletén. Engedjétek, meg hogy külön köszöntsem vendégeinket, Horváth Zoltánt, megyei elnökünket és feleségét Magdikát.
Ismét magunk mögött hagytunk egy évet. 2014-ben 32 programból, 22 túra alkalommal közel 150 km-t tettünk meg együtt. Kihangsúlyozom együtt, mert van, aki ennél sokkal többet gyalogolt családdal barátokkal, társakkal. 2013-ban Budapest Kupáztunk a változatosság miatt 2014-es évre ÉDK kupát terveztünk. Az ÉDTTSZ, az Észak-Dunántúli Természetbarát Szövetség 2006 óta rendezi kupakiírásba 5 majd 6 megye túráit. 2007-ben 15-en, 2008-ban 17-en és 2014-ben 27-en teljesítettük együtt ezt a kiírást és vehettük át az érte járó kupát. Így túráztunk Zircen, Tatán, Kajárpécen, Sukorón, Pannonhalmán, Komáromban, Lovason, Ácsteszéren, Szombathelyen és a kupaosztó túrán Székesfehérvár Sós-tón is.
Bekapcsolódtunk a 10 éves születésnapra megrendezett Közép-dunántúli Piros vándorlás túráiba. Így ott voltunk, amikor július 19-én a nyitó ünnepség után, közel 250-en rajtoltak el Zircen, és az első 15 km-t együtt tettük meg a hűs Cuha völgyben átkelve a gázlókon. Változó létszámmal 15 napig gyalogoltak és végül 24-en teljesítették a 296 km-t. Vártuk Őket Oroszlány határában süteménnyel. Az utolsó állomás Pusztamarót volt, ott ismét csatakoztunk a csapathoz és az utolsó 10 km-t is együtt tettük meg. Piszkén nagy ünneplés várta a túrázókat. Itt kell megemlítenem, hogy Kornai László csak néhány nap kivételével nem tartott a csapattal--- időnként dolgoznia is kellett, Maller Károly az elején Veszprém-megyei szakaszon, és Millei házaspár pedig megyei szakaszunkon túráztak végig. Azóta már mind a négyen teljesítették a hiányzó szakaszokat. Voltak kisebb túráink is.
Megnéztük a Vértessomlói Üdülő falut, felsétáltunk a Kálvária Kápolnához Felsőn, kisétáltunk Mátyáskúthoz a Vértesbarát találkozóra. Három alkalommal is ismerkedhettünk Tata látnivalóval. Ebből két alkalmat Márkus Ferenc ökológusnak köszönhetünk: januárban a Fényes tanösvényt, februárban a régi malmokat mutatta meg nekünk. A harmadik lehetőséget Simon János kollégánknak köszönhettük, aki szinte egész Tatát végig kalauzolta nekünk még a Nagy templom harangjához is felvitt bennünket. Igazán nagy élmény volt.
36 fővel részt vettünk a Vácon megrendezett Gyalogtúrázók Országos Találkozóján. Túrázás, városnézés vezetéssel, sárkányhajózás, arborétumi látogatás,--- így telt a pünkösdi hosszú hétvégénk. A finom ebédeket most is Hinsicz Jani túratársunknak köszönhettük. Azért mindig minden nem jöhet össze, hazafelé nem sikerült a fürdőzés, mert már nem volt egy talpalatnyi hely sem a fürdőben! Rettenetes meleg volt és mindenki a víz mellé menekült.
Szakosztályunk ebben az évben is teljesítette a vállalt feladatait. Túrarendezés Tatán tavasszal és ősszel. A GERECSE-50 lebonyolításában is nagy szerepet vállalnak a Tatabányai Volán SE túrázói. Jelzés festés: az előbb említett GERECSE 10 és 20 km-es szakaszának jelzéseit a Volánosok tartják karban. Az Országos Kék megyei szakaszából 26.6 km-ének, Közép-Dunántúli Piros 22 km-es szakaszának a felújítása, karbantartása, és ellenőrzése. A Táncsics-túra jelzéseinek felújításában is segédkeztünk. Igazán büszkék lehettünk a csapatra, mert a Volános túrázók önzetlenül kiveszik részüket a megyei teendőkből. Köszönjük és továbbra is várjuk a segítő kezeket.
Még egy eseményt elmulasztottam megemlíteni. 2014-ben a Természetjárók Napján a „Természetjárás fejlesztéséért Ezüst fokozat” kitüntetést vehettem át. Tudom ne szerénykedjek. Én akkor is elmondtam-- tervezhetek, szervezkedhetek, lehetnek ötleteim, ehhez kelletek Ti is, mert nélkületek ezek csak tervek csak álmok maradnak. Köszönöm Nektek. Vannak a szakosztálynak tagjai, akik hatalmas teljesítményekre képesek. Hatalmas és nem is túlóztam: Kornai László kollégánk túlszárnyalva túratársait 71 túrát teljesített, 1590 km-t gyalogolt 41 130m szintemelkedéssel. Teljesítette az ÉDK kupát, az IXI kupát, a Cartographia Kupát. Negyedik kupája egy nagy Budapest-Kupa amit 41 túráért kapott. Fejér Megye Túrázója hatodik alkalommal lett, a Nosztalgia Vértes 50-et 4. alkalommal járta végig és a „Közép-Dunántúli Piros” 296 km-rét is ebben az évben teljesítette. Ezt még felsorolni is sok volt, nem hogy végig gyalogolni. Dicséret érte.
Dicséret illeti még Jávor Györgynét aki szintén az imént felsorolt mind a négy kupa kiírást teljesítette és bátran mondhatom az ő lábában is sok kilométer van. A Millei házaspár ÉDK kupázott és a Közép-Dunántúli Piros és a Kék-túra befejezése szintén nem kevés kilométer. Maller Károly ÉDK-Kupát szerzett, teljesítette a Közép-Dunántúli Piros Túrát, az Országos Kék-túrát befejezte, a Nosztalgia Vértes 50-t is 2014-ben teljesítette. A Fejér Megye Túrázója, Kiváló minősítés, 100 alkalmas IVV túra teljesítője és 1500 km szintén az IVV-n belül. A Hajós család hűségesen Budapest kupázik. Bettike akinek 6 túra elég lenne 17 túrát teljesített, Tündi 16 és Józsi 19 kupatúrán volt. Az élet mindig évre tartogat szívszorító szomorúságot.
Ebben az évben a mi életerős, mindig vidám Emikénk hagyott itt minket. Szerintem még mindig nem tudjuk elfogadni, feldolgozni pedig egy élet kevés lesz. Megkérlek Benneteket álljatok fel, tisztelegjük emlékének. Örökre itt lesz velünk a szívünkben.
Pár mondat a 2015-ös évben várható dolgokról. Mint tujátok januártól már nem tartozom a Volán nagy családjába. Hatalmas pofon volt ez! Nem tudtam, hogy legyen tovább. A természetjárás része lett az életemnek. Itt egy nagyszerű csapat, akiket szintén nehéz szívvel hagynék el! Úgy döntöttem majd az idő megoldja. Hajós Józsi túratársunkat hívtam segítségemre. Úgy gondolom, hogy közösen menne ez a dolog tovább. Ő segítené a Volánnál a dolgainkat.
Egyébként is igen aktív tagja a csapatunknak, nagy túrázó, bronzjelvényes túravezető, minősített jelzés festő, megyei elnökségnek is tagja. Én szívesen átadtam volna a stafétát, de attól elzárkózott. Tiszteletben tartom döntését! Mi is lesz 2015-ben? Kezdem a feladatokkal:
- Továbbra is a tavaszi és őszi tatai IVV és a Gerecse rendezését vállaljuk és a túra szakaszok festésében is mind az Országos Kék, a Közép-Dunántúli Piros és a Táncsics túra festésében részt veszünk.
- Ebben az évben a Budapest Kupa megszerzésére van lehetőség. Bővültek a túra lehetőségek!
- A KEM SZÖSZ TB SZÖV 2015-ben felkarolt 5 IVV-s túrát. Így Tihanyban, Zebegényben, Alsóörsön, Esztergomban, Ácsteszéren megyei támogatással túrázhatunk.
- A JEKA utazási irodája ingyenes pályázatot hirdetett. Feladat tervezd meg egy csapat két napját a Dunakanyarban. Magdika nagyszerű ötletét kidolgozva sikerült megnyernem 30 fő egy éjszakáját Visegrádra a Mátyás turistaházba. Természetesen ezt a nyereményt több főre fogjuk leosztani és két éjszakát töltenénk ott, hiszen van látnivaló bőven. Az időpont választás, mint kiderült nem a legjobb június vége Víz-Zene-Virág Tatán. Szerintem júliustól beindul a nyár nehezebb összehozni a csapatot.
- Országos Találkozó még is lesz. Miskolcon. Nem Pünkösdkor—október 22-25 között. Nem ígérem, nagyon messze van. Meglátjuk. Arra kérlek Benneteket, aki bevállalná, jelezze és meglátjuk! Vonat, busz, esetleg autó? Még egyszer szeretném megköszöni Mindenkinek hogy aktívan része az egyesületnek. Köszönjük a Tatabányai Volán Központ és a Tatabányai Volán SE támogatását. Most megkérem megyei elnökünket, Horváth Zoltánt, hogy adja át az IVV jelvényeket akik remek teljesítményükkel érdemelték ki azokat: Dusa Antalné 30, 50 alkalom 500 km. Sági Lászlóné: 10, 30 alkalom. Maller Tiborné: 30 alkalom. Németh Józsefné 30 alkalom és 500 km. 10 alkalomra: Nagyné S. Teréz, Vizi Lászlóné, Pápai Lászlóné. Pápai Lászlóné