Elkészültek az MTSZ Kártyák azon tagszervezetek részére, akik a 2014-es kártyával rendelkezők részére csoportosan igényelték meg a 2015.évre szóló kártyákat. Átvehetők az MTSZ-ben március 23-tól! a. Azok, akik aláírt, lepecsételt Meghatalmazást adnak Horváth Zoltán megyei elnöknek, azoknak már a jövő héten elhozza az elnök! Azok, akik aláírt, lepecsételt Meghatalmazást adnak Fehér Péter új elnökségi tagnak március 27-ig, azokét március 28-án tudja átvenni Péter az MTSZ-ben és elhozni!
Talán már olvastátok az MTSZ honlapon, hogy mégis lesz 2015-ben ősszel GYOT! A XXII.GYOT 2015.Október 22.-25-között lesz és a B.A.Z megyei Tb. Szövetség rendezi /Miskolcon?/
Közeledik április 18. vagyis a XXXIV.GERECSE 50-30-20-10! Kérjük a tagszervezeteket, hogy akik tavaly is vállalták a Gerecse útjelzések felújítását, szervezzék meg ismét szakaszok szerint azt idén is, különösen a Zöld- Kék- Sárga- Fehér Pontok /Pöttyök/ javítását, de természetesen a turista jelzésekét is!
Természetesen az OKK PROJEKT / KÉK és PIROS/ vállalások teljesítését is el lehet kezdeni, hogy azok határidőre meg legyenek szabvány szerint április végéig illetve május 15-ig! A szükséges FEHÉR- KÉK – PIROS és SZÜRKE+BARNA festékek beszerzése is megtörténik nem sokára!
Az már közismert, hogy az MTSZ „TE SZEDD A KÉKEN!” Programjának időpontja megváltozott és április 28 helyett az új időpont: 2015.MÁJUS 16. Ennek megfelelően kérjük szépen átrendezni az egyesületi, illetve szakosztályi terveket az OKT útvonalán Kőhányástól – Piliscsabáig! Kérjük továbbá az együtt működéseket a megyei, regionális MTSZ koordinátorokkal: Kőhányás – Tardos: Pápai Lászlóné/ 30 562 75 59/, Tardos- Piliscsaba: Horváthné Hörömpöli Éva / 30 92 95 877 /!
Horváth Zoltán elnök