Jubileumi madarásztábor

 
Immáron 25 éve megrendezik meg Naszály határában a Ferencmajori-halastavaknál a Hopp Ferenc madarásztábort. Idén augusztus 15. (szombat) 9 órától lesz a nagy érdeklődéssel várt esemény, amelyre várják az érdeklődőket. (2015.07.31.)

– A közel emberöltőnyi idő során elkötelezett természetbarátok, tehetséges kutatók, vagy éppen tanulmányi versenyeken komoly eredményeket elérők sokasága nőtt ki táborunkból. És persze sokan végleg eljegyezték magukat a természettel, a természetvédelemmel. Valamennyien hosszú évek óta visszajárnak a táborba, ahol partnereinkkel közösen a Kisalföld, az Által-ér völgy, és a Gerecse peremvidékének madárvilágát rengeteg tudományos értékű adattal, megfigyeléssel, és vizsgálattal táruk fel. Országosan és Európában is ritka madárfajokat figyeltünk meg, és gyűrűztünk. Régi-új fajok jelenlétét igazoltuk a területen – ismertette a madarásztábor létrejöttének indokát Musicz László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Csoportjának elnöke, aki egyben az Által-ér Szövetség szakmai igazgatója is.

A tábor alapvetően nomád jellege nem sokat változott az évtizedek során, a tábori hangulat is a régi, mint ahogy a felfedezés élménye, és a gyerekek öröme is ugyanaz, mint egykor.

A csatlakozó fiatalokat a természeti értékek megóvására ösztönzik, mégpedig természetközpontú nevelésével. A táborban rengeteg látnivaló akad, számos meggyűrűzött madár kézbe is vehető, illetve mód nyílik rövid terepi madármegfigyelésre is a szakvezetők segítségével.

Péntek Sándor

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió