Nem elég azonban ölbe tett kézzel várni a turistákat, a természetbarátokat, tenni is kell azért, hogy minél többen Tatán és környékén töltsék el a szabadidejüket. A látogatók megfelelő színvonalú tájékoztatása, valamint a turisztikai szolgáltatók kínálatának összefogása érdekében alakult meg 2010-ben Tata Város Önkormányzatának támogatásával a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület. Nemrégiben az egyesület a Tatai Városkapu Zrt-vel közösen nagy sikerű évadnyitó turisztikai találkozót tartott az Új Kajakház Ökoturisztikai Központban, amelyen képet kaphattunk arról, hogyan lehet még hatékonyabb Tata, Komárom és a Gerecse hegység térségének idegenforgalmi élete.
Magyarics Gábort (képünkön), a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület TDM-menedzsere, aki egyúttal a Duna-Gerecse Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője is (melynek alapító tagjai a tatai egyesület mellett a Komáromi Turisztikai Egyesület és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat) és akit a közelmúltban a Magyar TDM Szövetség alelnökének is megválasztottak, „A turizmus jelentősége Tatán és környékén a 2014-es év tükrében” címmel rendkívül érdekes és értékes előadást tartott.
– Nagyon fontos szervezetünk részére, hogy minél több sikeres pályázaton vegyünk részt, mert ez is fontos része a folyamatos megújulásnak. Tavaly sok mindent meg tudtunk valósítani, többek között fejlesztettük a városi információs rendszert, ezen belül térképes, valamint érintőképernyős tájékoztató felületeket helyeztünk el Tata fontos turisztikai pontjain. Sok helyi programot szervezünk, például városnéző túrákat, de a kerékpáros turizmusban is nagy lehetőségek rejlenek – ismertette többek között Magyarics Gábor, aki kiemelte még, hogy a térségben a vendégéjszakák növelése továbbra is kiemelt feladatuk. Vannak is előrelépések ezen a területen, hiszen ez a szám tavaly nyolc százalékkal nőtt, így Tata és Komárom térségében a turisták által eltöltött vendégéjszakák száma elérte a 170 ezret.
A marketingkommunikáció területén is sikerült komoly áttörést elérni. A Fényes Tanösvény hivatalos megnyitásáról szóló megosztással például a facebook-on egy hét alatt 150 ezres elérést sikerült regisztrálni. Az egyesület azzal a szándékkal alakult, hogy egységes szakmai keretek között összefogja a turizmusban érdekelt önkormányzati, vállalkozói és civil szektort, amelyek így Tatán és térségében mind a belföldi, mind a külföldi turisták igényeit maximálisan kielégítve eredményesen tudjanak együttműködni.
Ma a szervezetnek már több mint hetven tagja van. – A mindössze négyfős munkacsoportunk az egyesület székhelyén, az Ady Endre úti Tourinform irodában végzi napi munkáját, de tevékenységünk nem merül ki az irodába betérő érdeklődők segítésében, megfelelő információval történő ellátásában. A színfalak mögött zajlik az igazi munka. A lényeg, hogy feltárjuk azokat az erősségeket, amelyek egyedivé, a többi hasonló várostól megkülönböztetve igazán vonzóvá teszik Tatát az üdülni vágyók számára – zárta ismertetőjét Magyarics Gábor.
Péntek Sándor