Természetjáró elismerések

A Cartographia Kft. által kiírt kupa túrasorozat koordinátora már ötödik esztendeje a Tipográfia Testedző Egyesület. A negyedik évi díjkiosztójára Budapesten, a zsúfolásig megtelt a Nyugati téren található bevásárló központ díszterme volt. (2014.01.31.)

2013-ban 624-en túráztak a Cartographia Kupa eseményein, és 85-en vehettek át oklevelet valamint névre szóló kupát. A kiírás szerint gyermekek esetén minimum 6, felnőtteknél 8 túrán kellett részt venni.

Komárom-Esztergom megyéből ezúttal négyen vehettek át Cartographia Kupát. A 10 éves Eck Anna Laura (Tatai AC) és édesapja Eck András (TAC), valamint Jávor Györgyné és Kornai László, a Volán természetjárói.

A díjátadáson ott volt Horváth Zoltán, a megyei természetbarát szövetség elnöke, egyben a TAC szabadidősport szakosztályának vezetője. Az esemény szervezői úgy döntöttek, hogy a Gerecse 50 Decathlon túrái (50, 30, 20, 10 kilométer) 2014-től minden évben szerepelni fognak a Cartographia Kupa túra ajánlásaiban.

Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon

Güntner

Átal-ér-völgyi kerékpárút

   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

Vértesi Erdő Zrt.

Derik Hungária Kft.

Forrás Rádió