Tata idegenforgalmi vonzerői közé tartozik már a Téli Fényes-túra, amely ezúttal is nagy sikerrel zárult. Márkus Ferenc ökológus, természetvédő, együttműködési megállapodás keretében a Tatai AC szabadidősport szakosztályával közösen, évente minimum négy természetismereti túrát vezet a városában szakavatott túravezetőkkel együtt. (2014.02.03.)

Horváth Zoltán, a TAC szakosztály vezetője január negyedik hétvégéjére kérte a tatai ökológust, hogy a már hagyományos Téli Fényes-túra keretében az úti cél a Fényes fürdő legyen. Mivel számítani lehetett a szokásos nagy érdeklődésre, óvatosságból a TAC-ot, a Zöld Sziget Kőrt és a Tatabányai Volán SE-t kérte meg, hogy a várhatóan több mint száz érdeklődő irányítására, vezetésére biztosítsanak túravezetőket. Négyen jöttek is, de jöttek a túrázók is, mégpedig mintegy 250-en.
Na, erre Horváth Zoltán szakosztályvezető sem számított. Márkus Ferenc viszont frappánsan megoldotta a turista sokadalom programját. Megkérte Mocsi Ádámot, a Zöld Sziget Kör titkárát, túravezetőjét, hogy a „fél” csapatot leválasztva szakmailag is vezesse őket, a másik három túravezető, Horváthné Hörömpöli Éva (TAC), Pápai László és felesége (Volán) pedig „igazgatta”, irányította a végtelen sokadalmat a Platán étteremtől a Fényes fürdőig, ahol a fürdő vezetése örömmel fogadta a téli látogatókat.
Márkus Ferenc örömmel konstatálta az érdeklődők nagy sokaságát és elmondta, hogy a jó levegő, napsütés, szélcsend, jó járófelület, a szép gőzölgő pára a források felett, azok csendes bugyogása, a látványos vízi növényzet és még sorolhatnánk a látványosságokat, mind „megfogták” a családokat, a barátokat, akik nem győztek gyönyörködni a Fényes természeti csodáiban.
A sok turista Márkus Ferenc nagy örömére rendkívül jól érezte magát Tatán, a téli Fényes fürdőn, akik a megye számos helyéről érkeztek, de igen sokan jöttek Budapestről, Győrből és Székesfehérvárról is.
A TAC szabadidősport szakosztálya és valamennyi részvevő nevében Horváth Zoltán szakosztály vezető nem csak szóban, hanem írásban is köszönetet mondott mindazoknak, akik megbirkóztak a túrával, és felejthetetlenné tették a tatai látogatást ezen a napon.
Pécsváradi Andrea