LEGENDÁS AKTIVITÁS A TERMÉSZETJÁRÓKNÁL

 
Tatabányán, a Jubileum parkban – az országos hírű Gerecse túrák rajt-cél helyén – a Tatabányai Városi Szabadidősport Szövetség székházában tartotta a KEM SZÖSZ Természetbarát Szövetség történetének 64. megyei értekezletét, melyen a megye 21 tagszervezete közül 20 képviseltette magát. (2014.02.25.)

Tatabányán, a Jubileum parkban – az országos hírű Gerecse túrák rajt-cél helyén – a Tatabányai Városi Szabadidősport Szövetség székházában tartotta a KEM SZÖSZ Természetbarát Szövetség történetének 64. megyei értekezletét, melyen a megye 21 tagszervezete közül 20 képviseltette magát. (2014.02.25.)

 


A Megyei Természetbarát Szövetség elnöke Horváth Zoltán – aki 34. éve tölti be ezt a tisztséget – köszöntötte Győrfi Tamást a Magyar Természetbarát Szövetség igazgatóját, Kocsis Mihályt a Vértesi Erdő Zrt vezérigazgatóját és a szakosztályvezetőket.

A megyei elnök azzal kezdte 2013-as beszámolóját, hogy minden elismerése a jelenlévő tagszervezeti vezetőké, akik élvek óta már- már legendás aktivitással vezetik természetjáró szervezeteiket és a megyei értekezleten is aktív résztvevőként vannak jelen és összesen 936 megyei MTSZ tagot képviselnek. Ez a szám is fantasztikus, ugyanis a kicsi, de annál aktívabb megye ezekkel a mutatókkal országosan második /!/ helyen áll a megyék között Fejér megye után, már évek óta!

Horváth Zoltán kiemelte az elmúlt év 23 jelentős megyében rendezett természetjáró esemény közül a XXXII. Gerecse 50 Decathlon túrát 6733 résztvevővel, a Gyalogtúrázók XX.Országos Tatai Találkozóját 900+ 1600 fővel, a 44.éves Vértes Kupát, a már 14 éves Tatabánya 20/30-at, a Szent István Vándorlást, az Európai EVV Tatai Kongresszusát, az EDTTSZ Tatai Találkozóját és elnökségi ülését.

Elismeréssel szólt a szakosztályvezetők minősítési tevékenységéről / 37 volt az elmúlt évben/, arról hogy 10 /!/ szakosztály vállalt turista utakon karbantartási, jelzésfestési védnökséget.

A megyei szövetség vezetése az önkéntesi munkát is díjazva minden szakosztályvezetőnek ismételten egy éves Turista Magazin előfizetést biztosított 2014-re is és köszöni nekik, hogy évtizedek óta életben tartják a 100 fős/!/ önkéntesi létszámot a megyében, illetve a kiemelt rendezvényeken.

2014-ben az Országos Kéktúra Projekt lesz útjelzés tekintetében a legnagyobb feladat /83.1 km/, de nagy a készülődés már az MTSZ-szel közösen rendezendő XXXIII. Gerecse 50 Decathlon túrára is, melynek keretében a szokásos 50,20 és 10 mellett Tatát is érintve 30 km is lesz. Másik kiemelt feladat idén a 10 éves Közép-Dunántúli Piros vándorlás Zirctől Piszkéig, melynek utolsó 93 kilométere megyénkben van.

Horváth Zoltán megyei beszámolója után nagy érdeklődés várta a megjelent vendégek tájékoztatóját.

Kocsis Mihály a Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója  természetbarát szemszögből is válaszolt a kérdésekre, például a Mátyás-kút, a Szarvas-kút, a János forrás sorsáról, fontosnak tartotta megerősíteni az MTSZ-szel és a megyei szövetséggel kötött megállapodásokat és természetesen mindenben segítik a Gerecse Túrákat is április 19.-én.

Győri Tamás az MTSZ igazgatója közérthető és szakmailag igen alapos képet festett az MTSZ sokrétű munkájáról, különösen az OKT projektről, az új Turista Kártyáról, Informatikai Projektről és Útalapról illetve turista útjelzésekről és a Turista Magazinról.

Számosan megjegyezték, hogy rendkívül hasznos információkhoz jutottak a megjelent kompetens vezetők révén és ez a kölcsönös megértés záloga lehet a közös feladatok együttes és sikeres végrehajtásának.

Győrfi Tamás MTSZ igazgató itt adta át az 5202-5205. számú Országos Kék Túra jelvényeket a Volánhoz és a TAC-hoz tartozó Horváth Zoltánnénak, Horváth Zoltánnak és a távol lévő fiaiknak ifj. Horváth Zoltánnak és Horváth Krisztiánnak.

Horváth Zoltán meghatottan vette át a jelvényt és elmondta, hogy milyen nagy jelentősége van a családi hagyománynak, példamutatásnak. Köztudott, hogy édesapja Horváth József a Lokomotív SE tagja 1952-ben elsőnek teljesítette az Országos Kéktúrát és most ő családjával együtt is végrehajtotta ezt / Horváth József akkor 3 hónap alatt „egyben” járta le a túrát, Zoltán fia és családja ezt több mint 30 év alatt, mely azt is mutatja, hogy bármennyi idő alatt lehet teljesíteni a nagy vállalást, nincs időhatárhoz kötve!

Zsíros kenyér- parti zárta délben az értekezletet, melyet a Vulkán TSE vezetői prezentáltak a megjelenteknek. Mindenki örömmel távozott a kapott ajándékkal, hiszen a Pro Vértes jóvoltából gazdag és értékes információs csomaggal gazdagodtak, melyekkel a túraszervezéseik lehetnek majd könnyebbek! 


Új Széchenyi Terv

Új Széchenyi Terv - Egészségre nevelő és életmódformáló programok

Kiemelt partnereink

           

Sportért, a Sportolókért Alapítvány  

Decathlon


Güntner

 
Átal-ér-völgyi kerékpárút


   ÉDV Zrt.
 
Tata Város Önkormányzata
    Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Vértesi Erdő Zrt.

 

 
Derik Hungária Kft.


Forrás Rádió