A belgrádi sportlövő Európa-bajnokságról egy arany- és két ezüstéremmel hazaérkező Sidi Pétert köszöntötték kedden a városházán. (2011.08.19.)

– Nagyon örülünk annak, hogy Sidi Péter kirobbanó formában versenyzett az elmúlt évben is, a jó sorozatát pedig folytatta az idén. Kevesen mondhatják el magukról azt, hogy még négy-öt olimpia várhat rájuk, s ha Péter továbbra is ilyen formában lesz, érmeket szerezhet. A sikerei nem rajtunk múlnak majd – mondta dr. Molnár Attila polgármester egy mosoly kíséretében, utalva arra, hogy az önkormányzat a jövőben is lehetőségeihez mérten támogatja olimpikonunk felkészülését.
A város vezetője a kézszorításon túl arany színű emlékplakettel valamint egy óriás pezsgővel, "célzóvízzel" köszönte meg Sidinek azt, hogy ismét öregbítette Komárom hírnevét. A polgármester megjegyzésével – mely szerint abban bízik, hogy jövőre, a londoni olimpia évében együtt bonthatják fel – egyetértett az ünnepségen részt vevő Turi Bálint sportért felelős alpolgármester, Horváth Gyula sporttanácsnok valamint Vizeli Csaba, a Komáromi Sport és Szabadidő Nonprofit Kft. ügyvezetője is.
– Az önkormányzattól olyan mértékű támogatást kaptam, hogy nem kell számolgatnom azt, mely versenyekre tudok elutazni, nem kell azon gondolkodnom, megvehetek-e éppen egy alkatrészt, vagy várjak vele egy kicsit. A három Európa-bajnoki érem így a városé és a képviselő-testületé is – mondott köszönetet Sidi, majd hozzátette: – Nem marad sok idő pihenésre, hiszen szeptember derekán az ötven méteres puskás országos bajnokságon veszek részt, majd Lengyelországban, a Világkupa döntőjében igyekszem bizonyítani, hogy az idei jó eredményeimet sem a véletlennek köszönhetően értem el. A magyar bajnokság megnyerését világ- és Európa-bajnokként kötelezőnek tartom.
Sidi Péter a belgrádi sportlövő Európa-bajnokságon az aranyérmet olimpiai számban, a kisöbű szabadpuska 3x40-es összetettben érdemelte ki. A Komárom Olympia SE versenyzője a két ezüstöt a standard puska 300 méteres, illetve a 300 méteres nagyöbű sportpuska 3x40-es összetett számában szerezte. Utóbbi kettő nem szerepel az ötkarikás játékok programjában.
A Komáromi VSE színeit képviselő sportolók közül Nagy Sándor a junior fiúknál, a kisöbű szabadpuskások 60 lövéses számában Nagy Sándor 580 körrel a 40. helyen végzett, 3x40-es összetettben pedig 1134 körrel a 30. helyezést érte el. A női kisöbű sportpuska 3x20 lövéses összetett számában Karmacsi Ildikó volt a legjobb magyar, 572 körös teljesítménye a 30. helyre volt elegendő.